Kézilabda Szakosztály

Évtizedes hagyományokra alapozva Bükön a kézilabda már 1964 óta szerepel a településen élők mindennapjaiban. A jelenlegi szakosztály 1994-ben alakult, és a megyei bajnokság megnyerésével 1996-ban szerezte meg az NB II-ben való részvételi jogot, ahol csoportjának egyik meghatározó csapata. Sajnos, a 2024/25 bajnokságban váratlan problémák miatt nem tudtunk indulni, de mind az egyesületünknek, mind Bük város vezetésének feltett szándéka, hogy ismét szerepelhessen csapatunk az NB II bajnokságban. Szereplésünk, játékunk magabiztos, helyezéseink a középmezőnyben és a tabella első harmadában találhatóak. Az eddigi legjobb eredményeink között több ezüst és bronzérem található, valamint egy alkalommal a Magyar Kupában is kiemelkedő eredményt értünk el. Ezt mindenképp jelentős sikernek könyvelhetjük el, hiszen Büknél nagyobb városok is szerepelnek a bajnokságban. Vezetőségünk tagjai, elhivatott kézilabda rajongóként elsődleges feladatuknak fogalmazták meg a gyermekek és felnőttek sportolási lehetőségének biztosítását, annak anyagi- valamint technikai feltételeinek előteremtését, amiben kiemelkedő szerepet kap Bük Város Önkormányzatának folyamatos anyagi támogatása. Az utánpótlás nevelésben is jelentős fejlődés történt az utóbbi években, a következő évadban is számos korosztályos csapat indulását tervezzük (a szakosztály által nevezett) országos utánpótlás versenyrendszerekben. Munkánk elismeréseként a Vas Vármegyei Kézilabda Szövetségtől ’’Utánpótlás központ’’ minősítést kaptunk. Céljaink elérését nagyban segítik a játék népszerűségét is öregbítő, rendszeresen megrendezésre felkészülési tornák, valamint kézilabda népszerűsítő napok is. Ezeken a rendezvényeken már nagyon sok csapat megfordult az ország minden részéből. Bízunk abban, hogy az ilyen jellegű rendezvények szórakoztatják, és egyben felkeltik a helyi lakosság figyelmét a rendszeres sportolásra, mozgásra, egészségünk fontosságára. Hisszük és valljuk, hogy a sport által megszeretik a sok mozgással járó életmódot és ezáltal egészségesebbek, erősebbek lesznek. Szándékunk továbbra is az utánpótlás előtérbe helyezésével, a sportolni vágyók részére kézilabdázási feltételeket biztosítani, valamint lehetőséget tudunk adni azoknak a fiataloknak sportkarrierjük építésében, akiknek a tehetsége és elhivatottsága megvan e szép sportág, a kézilabda iránt.
Szakosztály, klub híreiAktuális eseményekSzakosztály, klub tagjai











