Menu
Eseménynaptár
« »
» Aktuális események  
Hirdetés

ÚJ VEZÉRIGAZGATÓ A FÜRDŐ ÉLÉN

Gyuláról Bükfürdőre

December 2-től új vezérigazgató irányítja a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrumot. Boros László Attila a Gyulai Várfürdő éléről érkezett az ország második legnagyobb fürdőkomplexumát működtető Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatói székébe.

Forrás: turizmus.com | 2016. december 5. hétfő 14:16

A szakember a november 30-án, egészségügyi okokból távozó Vörös Imre helyét veszi át.

Boros László Attila elismert szakmai múlttal rendelkezik, a legutóbbi 7,5 évben a Gyulai Várfürdő általános, majd ügyvezető igazgatójaként dolgozott. Hazai és nemzetközi turisztikai tapasztalatai mellett három idegen nyelvet beszél, valamint tagja a Magyar Fürdőszövetség országos választmányának is.

Az új vezérigazgató tervei között szerepel Bükfürdőn a fejlesztési tervek aktualizálása, a szolgáltatások versenyképességének növelése, hazai és nemzetközi minőségi sztenderdek bevezetése, az együttműködés szorosabbra fűzése a helyi szállásadókkal, új külföldi küldőterületek bevonása, valamint a marketing és a kommunikáció megerősítése.

Boros László Attila elérhetőségei: boros@spabuk.hu; tel.: +36 94 558 080.



Forrás: turizmus.com
Vissza a kategória oldalra

» Wellness ajánlatok Bükfürdőn | 2022. 06. 27.

» Válassza a Tourinform irodákat utazása tervezésekor és útközben! | 2022. 04. 29.

» Tájékoztatás a büki fürdővendégek részére | 2022. 04. 21.

» A jövő játékait telepítik Bükfürdőre | 2022. 03. 10.

» Magyar Fürdővárosok Szövetsége Egyesület 2022. évi prospektusa | 2022. 02. 16.

» A Tourinform Iroda év végi nyitvatartása | 2021. 12. 19.

» Archívum

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja Önt, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

» TOVÁBBI HÍREK A FÜRDŐRŐL
Büki időjárás
booked.net
» Részletes időjárás
Valuta árfolyamok
» További árfolyamok Befektetési lehetőségek Büki közvilágítás hiba bejelentéseA nők társadalmi elfogadottságának elősegítése a répcementi turizmusban (EFOP-1.2.9-17-2017-00038)
Hirdetés
E-Ügyintézés