Menu
Eseménynaptár
« »
» Aktuális események  
Hirdetés

TURISZTIKAI MEGABERUHÁZÁST ADTAK ÁT BÜKFÜRDŐN

Novemberben megnyílt Magyarország egyik legteljeskörűbb szolgáltatáscsomagot nyújtó wellness-, konferencia- és élményközpontja Bükfürdőn. A megújuló létesítmény szakmai megnyitóján Dr. Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára hangsúlyozta: „a bükfürdői Caramell Premium Resort követendő turisztikai minta. Nem csak helyi, hanem regionális, országos és nemzetközi hatással is rendelkező fejlesztés”. Európai uniós forrásokat felhasználva, állami segítséggel 3,5 milliárd forintos beruházás eredményeképpen született meg a Caramell Premium Resort, amely mintegy három és fél hektáron várja újjászületni vágyó vendégeit. A Resort Magyarország első holisztikus szállodájának, a Hotel Caramellnek bővítése révén jött létre, és az idei év egyik legnagyobb turisztikai beruházásaként ****superior besorolásra pályázva garantálja a magas minőséget. A megújult szálloda akár 100.000 vendégéjszakát is hozhat évente a nyugat-dunántúli régió turizmusa számára.

A szakmai megnyitón Glázer Tamás, a Caramell Premium Resort igazgatója házigazdai köszöntőjében elmondta: a bükfürdői Hotel Caramell 2012-ben az ország egyik legnagyobb turisztikai beruházásába kezdett az Új Széchenyi Terv keretén belül, az Európai Unió támogatásával. A Caramell Premium Resort magas minőségű, egyedi igényekre szabható kínálata révén Nyugat-Magyarország legújabb turisztikai attrakciójának számít, és nagy befogadóképességű konferenciaközpontjának köszönhetően a települést felhelyezi Magyarország hivatásturisztikai térképére.

Dr. Rákossy Balázs, az NGM uniós fejlesztésekért felelős államtitkára előadásában hangsúlyozta: a 3,5 milliárd forintból megújult Caramell Premium Resort – amellett, hogy egyedi turisztikai attrakciót kínál – több mint 50 új munkahelyet is teremt a régióban. A beruházás példát ad az átgondolt turizmusfejlesztésre, a környezettudatosságra és a társadalmi felelősségvállalásra is. Az államtitkár hozzátette: az európai uniós források felhasználása során is kiemelt figyelmet fordítanak az a turizmus ágazatra. A 2007-2013-as uniós időszakban több mint 1119 turisztikai projekt kapott uniós támogatást, amely összesen 444 milliárd forintnyi beruházást megvalósítását segítette, a 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban pedig az ágazat ismét tekintélyes fejlesztési forrásokkal rendelkezik.

Dr. Németh Sándor, Bük polgármestere kiemelte: Bük vonzerejét a nemzetközi szinten ismert és elismert gyógyvizén kívül mára már számos turisztikai attrakció biztosítja, húsz település tartozik a növekvő népességű város vonzáskörzetébe. Bük kilenc szállodájában évente több, mint 800.000 vendégéjszakát regisztrálnak.  Dr. Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke elmondta: a beruházás révén Bükfürdő, mint komplex turisztikai desztináció tovább erősödött, a szereplők összefogásával és az Önkormányzat támogatásával az egyéni és csoportos vendégek fogadásán túl jelentős hivatásturisztikai úti céllá is válhat. A bővülő technikai feltételek minőségi szolgáltatások nyújtására adnak lehetőséget, melynek köszönhetően a térségnek a belföldi piac mellett a külföldi (osztrák, német, cseh, szlovák) piacokon is lehetősége nyílik erőteljes jelenlétre.

Az elmúlt néhány évben a turisztikai ágazat hazánkban nemzetközi összehasonlításban is komoly eredményeket tudott felmutatni. Bük és környéke igen kedvelt úticél, a gyógyvizéről híres térség igazi „turisztikai kistigris”. Budapest és Hévíz után Bük a harmadik legnépszerűbb magyarországi város a külföldiek körében, 2015-ben ez 406.000 külföldi vendégéjszakát jelentett. A hazai települések bevétel szerinti rangsorában a hetedik, az összes vendégéjszakát tekintve az előkelő ötödik helyet foglalta el Bük a tavalyi évben a KSH adatai alapján.

A Caramell Premium Resort 142 szobával, 2000 m2-es szabadtéri- és beltéri wellness világgal  (egyedülálló módon két elkülönülő wellness- és szaunarészleggel), 100-féle szépészeti- és gyógykezeléssel, valamint ayurvedikus Egészségközponttal várja vendégeit.  Standard kétágyas szobái 28-33 m2 alapterülettel a nyugat-magyarországi régió legtágasabb szállodai szobái.  A Resort az egyetlen olyan wellness szálloda Magyarországon, amely saját kristályszerkezetű kalandparkkal, mászó- és kötélpályával rendelkezik. A turisztikai látványosságnak is számító, harminc méter magas Kristály Torony az aktív turizmus kedvelőinek egyik meghatározó élményeleme.

Az új létesítmény számos gyerekbarát szolgáltatással (kül- és beltéri játszóterek, gyermekmedencék, gyermekanimációs program és klub) csábítja a családosokat, emellett MICE turisztikai lehetőségeket is kínál. A Caramell Premium Resort Nyugat-Dunántúlon egyedülálló módon, összesen 700 fős befogadóképességű konferencia komplexummal rendelkezik, így igény szerint adhat otthont nagyszabású konferenciáknak, üzleti megbeszéléseknek, céges és családi rendezvényeknek, de akár önálló kiállítási helyszínként is működhet.

Bük könnyebb elérhetőségét az októberben átadásra került új gyorsforgalmi út segíti, jelentősen lerövidítve a Budapest felől autóval érkezők menetidejét. A beruházás 50 új munkahellyel és évente akár 100.000 vendégéjszakával is segítheti a térség gazdaságát.

Szerző: Caramell

Kapcsolódó galéria:
Vissza a kategória oldalra

» Wellness ajánlatok Bükfürdőn | 2022. 06. 27.

» Válassza a Tourinform irodákat utazása tervezésekor és útközben! | 2022. 04. 29.

» Tájékoztatás a büki fürdővendégek részére | 2022. 04. 21.

» A jövő játékait telepítik Bükfürdőre | 2022. 03. 10.

» Magyar Fürdővárosok Szövetsége Egyesület 2022. évi prospektusa | 2022. 02. 16.

» A Tourinform Iroda év végi nyitvatartása | 2021. 12. 19.

» Archívum

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja Önt, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

» TOVÁBBI HÍREK A FÜRDŐRŐL
Büki időjárás
booked.net
» Részletes időjárás
Valuta árfolyamok
» További árfolyamok Befektetési lehetőségek Büki közvilágítás hiba bejelentéseA nők társadalmi elfogadottságának elősegítése a répcementi turizmusban (EFOP-1.2.9-17-2017-00038)
Hirdetés
E-Ügyintézés