Menu
Eseménynaptár
« »
» Aktuális események  
Hirdetés

MiSTER CLASSiC nemzetközi veteránautó verseny

 


A hétvégén újabb látványos és rangos eseménynek ad otthont fürdővárosunk, amelynek részletes programját az alábbiakban küldjük Önöknek.
Kérjük, hogy Vendégeik körében is népszerűsítsék a látványos programot. A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt!
Röviden a programról:

Két napos versenysorozattal búcsúztatják az idei szezont az oldtimerek és youngtimerek szerelmesei Bükfürdőn és környékén. A MiSTER CLASSiC™ futamot idén már 12-dik alkalommal rendezik meg, a mezőny - a mintegy 500 kilométeres versenytávon - ezúttal is több városba, nyilvános helyszínre látogat el, vagyis az érdeklődők sokfelé találkozhatnak a lenyűgöző autócsodákkal.

Két napon keresztül szelik a Vas és Győr-Moson-Sopron megyei városok útjait az oldtimerek és youngtimerek október 3-án és 4-én. A versenyközpont Bükfürdőn lesz, innen indulnak és ide is érkeznek vissza a versenyzők, akik azon kívül, hogy a két napos verseny alatt mintegy 500 kilométert tesznek meg és a szomszédos Ausztriába is átlátogatnak, különbözőidőmérő és ügyességi feladatokat teljesítenek. Ezek közül több is nyilvános helyszínen lesz, vagyis bárki megnézheti, aki szívesen időzik a múltidéző szerkezetek társaságában. Érdemes készülődni erre természetesen Bükfürdőn, ahol az egész esemény bázisa lesz, Szombathelyen, Kópházán és a környező településeken is.

Az eddigi regisztráció alapján több mint 50 autócsodával neveztek be, többen külföldről, például Ausztriából vagy Csehországból jelentkeztek a megmérettetésre. Az induló autók között van Skoda, Mercedes Benz, Willys Jeep, BMW, Alfa Romeo, Ferrari, Porsche, Lancia, MG, Jaguar, Rollce Royce, Opel GT, Austin Healey, Zsiguli, NSU és Vespa is.

A mezőny legidősebb autója egy 1942-es Willis Jeep, a legerősebb résztvevője egy 1987-es Ferrari Testarossa, amely 360 lóerős, viszont képviseltetik magukat a leggyengébb teljesítményű járgányok is, ennek jeles képviselője az 1961-es Vespa 400, amelyet mindössze 13 ló hajt.

 

A két napos rendezvény végén nem csak a mostani hétvégi esemény eredményeit hirdetik ki, hanem kiderül az is, hogy ki lesz a teljes Oldtimer Szuperkupa™ eseménysorozat nyertese.


A kétnapos verseny büki, bükfürdői állomásai:


PÉNTEK:


10:00 - 13:00 Gyakorlás a külső nagyparkolóban (Bükfürdő)

14:00-tól Rajt percenként a fürdő nyáribejárata elől, majd rögtön utána 1/100-as feladat a fürdő nagyparkoló melletti volt pavilonsoron (miniszteri út).

Ezután a versenyben résztvevő autósok végighaladnak a városon, a Kossuth u. - Petőfi u. teljes hosszában, majd Szakony felé mennek tovább.

Este Sajtoskál felől érkeznek vissza Bükfürdőre, a Szarkaláb sor - Termál körút - Európa út útvonalon!

19:00-tól (kb.) Befutó a Hotel Caramell előtt


SZOMBAT:


9:00-tól Rajt percenként a fürdő nyáribejárata elől, majd rögtön utána 1/100-as feladat a szemközti nagy parkolóban.

Ezután Acsád felé hagyják el a várost, a Kossuth u. - Gyurácz u. útvonalon.

Este Bő felől érkeznek Bükre és tesznek egy kört a városban a Kossuth u. - Petőfi u. - Eötvös u. - Széchenyi u. útvonalon

16:45-től (kb.) 1/100-as feladat (Le Mans-i) a Városháza mögötti parkolóban

 

Ezután visszamegyünk Bükfürdőre a Széchenyi u. - Kossuth u. útvonalon, majd a nagy parkolóban lesz a befutó.


Web: http://www.visitbuk.hu/hu/esemeny/mister-classic--oldtimer-talalkozo-bukfurdon.html

Üdvözlettel
BBKTE Munkaszervezet



Forrás: BBKTE-TDM

Kapcsolódó galéria:
Vissza a kategória oldalra

» Wellness ajánlatok Bükfürdőn | 2022. 06. 27.

» Válassza a Tourinform irodákat utazása tervezésekor és útközben! | 2022. 04. 29.

» Tájékoztatás a büki fürdővendégek részére | 2022. 04. 21.

» A jövő játékait telepítik Bükfürdőre | 2022. 03. 10.

» Magyar Fürdővárosok Szövetsége Egyesület 2022. évi prospektusa | 2022. 02. 16.

» A Tourinform Iroda év végi nyitvatartása | 2021. 12. 19.

» Archívum

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja Önt, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

» TOVÁBBI HÍREK A FÜRDŐRŐL
Büki időjárás
booked.net
» Részletes időjárás
Valuta árfolyamok
» További árfolyamok Befektetési lehetőségek Büki közvilágítás hiba bejelentéseA nők társadalmi elfogadottságának elősegítése a répcementi turizmusban (EFOP-1.2.9-17-2017-00038)
Hirdetés
E-Ügyintézés