Menu
Eseménynaptár
« »
» Aktuális események  
Hirdetés

BÜKFÜRDŐI TERMELŐI PIAC ÁTADÁSA

V. Németh Zsolt államtitkár internetes oldaláról


 

2015. június 19-én megnyílt Bükfürdőn a termelői piac, mely 2015. június 19. – szeptember 18. között minden pénteken 17.00 órától 20.00 óráig várja vásárlóit. A rendezvény megnyitóján V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár is köszöntötte a vendégeket:

 

 

„Bükre, Bükfürdőre öröm jönni, mert valahányszor ideér az ember, egy újabb arcát mutatja meg a hely. Örömmel érkeztem, amikor a Fürdő 50. születésnapját ünnepeltük, amikor felavattuk a Kóczán házat, de a Vas Megyei Vadász Bálokra is mindig jókedvvel jöttem. Szeretem, hogy ilyenkor mindig rámmosolyognak a város régről ismerős jellegzetességei: a szép vallási épületek, a méltóságteljes történelmi emlékek, s az olyan mozgalmas helyszínek, mint a városháza, a szálló, a gyógyfürdő.

 

De még nagyobb örömmel látom azt, amikor a város arculata újabb színnel bővül. Ez a város ugyanis nem öregszik, sőt, az évekkel egyre pezsgőbb, nyüzsgőbb, élettelibb lesz. 750. születésnapját is azzal ünnepli, hogy egy újabb jellegzetességgel bővíti kínálatát. Az új jellegzetesség ezúttal csinos befőttes- és boros üvegekben vagy gondosan papírba csomagolva, jó szívvel készítve és átnyújtva érkezik helybeli mézek és házi készítésű lekvárok, sajtok, húskészítmények, savanyúságok, termelői borok és kézműves ajándékok formájában – köszönhetően a város vezetésének, a büki turisztikai egyesületnek, a gondos termelőknek és a lelkes piaclátogatóknak.

 

Mondják, evés közben jön meg az étvágy. Valahogy így lehetett ez a Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesülettel is, ami pályázati támogatásokkal élve számos előkészítő lépést tett azért, hogy ma itt lehessünk. Szervezetet fejlesztett, védjegyrendszer-tanulmányt készített, pultokat és faházakat szerzett be, s közben egyre jobban megjött az étvágya és a kedve, hogy a fürdőváros és környezete jellegzetes ízeit, régi értékeit, helyi termékeit vendégeinek is megmutassa.

 

 

Boldogan mondhatom, hogy ugyanezt tapasztaljuk országszerte. Évről-évre egyre több helyi piac nyílik, válaszul az olyan kormányzati intézkedésekre, mint a helyben történő értékesítés feltételeinek egyszerűsítése, a helyi termelők támogatása, a piacok vasárnapi nyitva tartásának engedélyezése. Egyre többen viszik ki hétről-hétre nagy gonddal megtermelt és elkészített portékáikat a helyi standokra, és egyre többen döntenek a szupermarketek kínálata helyett a helyi ízek és a megbízható minőség mellett. 2012-ben még csak 117 termelői piac volt az országban, de ez a szám évről-évre növekedve mára elérte a 222-t. A regisztrált kistermelők száma 2010 óta megkétszereződött, mostanra meghaladja a 11 ezret. Az elégedett, visszajáró vásárlóknak pedig se szeri, se száma.

 

Az eredményeken felbuzdulva szeretnénk még többeknek meghozni a kedvét a piacra járáshoz és az étvágyát a helybéli finomságokhoz. Ezért nyilvánítottuk 2015-öt a helyi termékek évének, és ezért igyekszünk minél többet megmutatni belőlük idén ősszel az OMÉK-on, a 77. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár seregszemléjén. Örülnék, ha ebben a színes vásári forgatagban a vasi ízek, a büki termékek is képviseltetnék magukat. Ezért szeretettel invitálom a helyi kistermelőket, mikro-, kis- és közepes élelmiszeripari vállalkozásokat, hogy mutatkozzanak be a vásár várhatóan mintegy 100 ezer látogatója előtt szeptember 23. és 27. között.

 

De messze még az ősz, ami a fővárosi kiállításra csábítja az embereket. Az addig hátralevő forró hónapokban sokkal inkább víz mellé vágynak, igen sokan épp ide, Bükfürdőre, az ország egyik legszebb és legnépszerűbb gyógyfürdőjébe. A városiakon kívül talán nekik jelenti a legtöbbet, hogy péntekente a legjobb helyi termékek árasztják majd el a korábban buszállomásként működő teret. Hiszen tudjuk, víz mellett az ember megéhezik, s Bükfürdő vendégei ezentúl nemcsak a klasszikus lángossal, hekkel, jégkrémmel, de a legízletesebb helyi különlegességekkel is csillapíthatják éhüket-szomjukat.

 

Váljék egészségükre!”

Vissza a kategória oldalra

» Wellness ajánlatok Bükfürdőn | 2022. 06. 27.

» Válassza a Tourinform irodákat utazása tervezésekor és útközben! | 2022. 04. 29.

» Tájékoztatás a büki fürdővendégek részére | 2022. 04. 21.

» A jövő játékait telepítik Bükfürdőre | 2022. 03. 10.

» Magyar Fürdővárosok Szövetsége Egyesület 2022. évi prospektusa | 2022. 02. 16.

» A Tourinform Iroda év végi nyitvatartása | 2021. 12. 19.

» Archívum

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja Önt, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

» TOVÁBBI HÍREK A FÜRDŐRŐL
Büki időjárás
booked.net
» Részletes időjárás
Valuta árfolyamok
» További árfolyamok Befektetési lehetőségek Büki közvilágítás hiba bejelentéseA nők társadalmi elfogadottságának elősegítése a répcementi turizmusban (EFOP-1.2.9-17-2017-00038)
Hirdetés
E-Ügyintézés