Menu
Eseménynaptár
« »
» Aktuális események  
Hirdetés

XVII. Szélesy-torna: visszakerült Bükre a serleg

A Petrovics Apartmanház nyerte a büki házi döntőt a Black Jack ellenében a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár valamint a Büki TK által közösen szervezett XVII. Szélesy József Teremlabdarúgó Emléktornán, amelyen 2017.01.13-15 között a helyi sportcsarnokban 75 mérkőzést vívott a résztvevő 23 együttes.

A torna a megszokottnál némiképp korábbi kezdési időpontjával próbált visszakanyarodni a gyökerekhez: amellett, hogy idén is örömmel látta vendégül a megye legjobb kispályás brigádjait, igyekezett játék lehetőséget biztosítani a téli felkészülési szezon kezdete előtt azon nagy pályás együtteseknek, amelyek ezt igényelték. Ami a mezőnyt illeti, a létszámra és a minőségre 2017-ben sem lehetett panasz, a résztvevők között találhattunk megyei I-es, II-es és III-as alakulatot is, de a legkiválóbb terem specialista élcsapatok sem hiányoztak a büki parkettről.

A csoport mérkőzések során nem született igazi nagy meglepetés, az esélyesek mind kvalifikálták magukat a középdöntőkbe, ahol már igazán éles csatákat láthattak a büki sportcsarnokba kilátogató sport kedvelők. Az I. csoportot magabiztosan hozta a Petrovics Apartmanház; a Black Jack és a Young Boys között gólkülönbség döntött, a  III. és IV. csoportban pedig alaposan körbeverték egymást az csapatok. A címvédő Buntstiftot 2-1-re felülmúló Stevának azonban ez sem volt elég a továbbjutáshoz.

A negyeddöntőkből a Petrovics, a Pityu FC és a Black Jack simán jutott tovább, míg a Buntstift a tavalyi döntő "visszavágóján" a Young Boys ellenében csak Kozmor Ákos utolsó perces pazar bombájával. Az elődöntők után a két büki brigád, a Petrovics Apartmanház és a Black Jack meccselhetett a vándorserlegért. A finálé a végletekig kiélezett csatában dőlt el, hiába szerzett kétgólos előnyt a Black Jack, a Petrovics fordítani tudott, amire a rivális egy hétméteressel felelt; a rendes játékidőben 3-3-at mutatott az eredményjelző. Az idegek harcát, a büntetőket a Petrovics bírta jobban, ezzel 2014 után került vissza a trófea Bükre.

 

Eredmények. Negyeddöntők. Petrovics-Colonia 4-1, Black Jack-Sörarcok.hu 4-0, Pityu FC-Répcelak 6-2, Young Boys-Buntstift 1-2. Elődöntők: Black Jack-Pityu FC 4-1, Petrovics-Buntstift 3-1. A harmadik helyért: Pityu-Bunstift 3-6. Döntő: Black Jack-Petrovics 3-3 (büntetőkkel, 6-7). A torna végeredménye: 1.  Petrovics Apartmanház, 2. Átrium Café Black Jack, 3. Balogh Állvány FC Buntstift, 4. Pityu FC Kolbice Szombathely. Legjobb játékos: Kozmor Ákos (Buntstift). Legjobb kapus: Petrovics János (Petrovics). Gólkirály: Gugcsó Benjámin (Black Jack.)

Díjátadók voltak: Az elhunyt özvegye: - Szélesy Józsefné, Jutka néni; Bük Város Polgármestere -  Dr. Németh Sándor; az MLSZ Vas Megyei Igazgatóságának igazgatója - Dobány Lajos; az MLSZ Vas Megyei Igazgatóság társadalmi elnökségének elnöke - Prof. Dr. Gadányi Károly; a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár igazgatója:- Tóth Tamás; a Büki Testedzők Köre elnöke  - Galamb Orsolya ; a Büki TK Tiszteletbeli elnöke: - Dr. Németh István.

Falussy Péter

sportszervező főmunkatárs

 

 

3050

 

 

Szerző: Falussy Péter
Vissza a kategória oldalra

» III. Bükfürdő-Csepreg Félmaraton | 2023. 09. 18.

» Bringaakadémia és kerékpáros show műsor! | 2023. 09. 13.

» Idén ismét Bükfürdő-Csepreg Félmaraton | 2023. 08. 25.

» III. Bükfürdő-Csepreg Félmaraton | 2023. 07. 19.

» SK Sigma Olomouc (Cseh) - Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés | 2023. 06. 23.

» Ifjúsági Ökölvívó OB | 2021. 09. 23.

» Archívum

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja Önt, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

» TOVÁBBI HÍREK A FÜRDŐRŐL
Büki időjárás
booked.net
» Részletes időjárás
Valuta árfolyamok
» További árfolyamok Befektetési lehetőségek Büki közvilágítás hiba bejelentéseA nők társadalmi elfogadottságának elősegítése a répcementi turizmusban (EFOP-1.2.9-17-2017-00038)
Hirdetés
E-Ügyintézés