A H-05 Postagalamb Egyesület a büki galambászok elnevezése.   Az idén is kiállítást rendeztek a Művelődési Központban. Ennek a speciális sportnak a néhány jellemző tulajdonságát foglaltuk össze.

A postagalambok háziasított szirti galambok, melyeket arra tenyésztettek ki, hogy nagy távolságokból is hazataláljanak, így üzenetek szállítására alkalmazzák őket. Az ókori rómaiak és görögök idejében (Kr. e. 500 körül) már használták hírvivőként a galambokat.^[1][2] A postagalambokat az első és második világháborúban is használták. Harminckét galambot jutalmaztak Dickin-medállal, mely a Viktória-kereszttel egyenrangú, állatok számára adható legmagasabb rangú brit katonai kitüntetés, amit 1943-ban a PDSA (People's Dispensary for Sick Animals) (Beteg állatokról gondoskodó emberek szervezete) alapítója, Maria Dickin alapított^[3]A postagalambok az üzeneteket korábban egy irányba vitték, az otthonukba, előtte el kellett szállítani őket a távolabbi helyekre. Később azonban táplálékuk egyik, otthonuk másik helyre helyezésével kiképezték őket az oda-vissza szállításra akár naponta kétszer is. Ezzel a postagalambok 160 km-es utat is meg tudtak tenni.^[4]

A postagalambok gyorsan és kitartóan képesek repülni. A galamb testfelépítése ennek megfelelő, csontjainak nagy része üreges, így a galamb kis súlyú, valamint erős mellizmai vannak. Testhőmérsékletük több mint 41 °C.

Egyes nézetek szerint a galambok a Föld mágneses mezejének csekély változásait aknázzák ki a tájékozódásra. Német kutatók pedig a csőr felső részét fedő bőrben találtak egy összetett idegi struktúrát, amely kétféle vasoxidot tartalmaz. Ezek jelenléte és térbeli elhelyezkedése elegendő ahhoz, hogy a csőr iránytűként szolgáljon.^[5]

Más kutatók úgy találták, hogy inkább a szaglásuk vezeti haza őket, és hogy a galambok „szagtérképeket” készítenek a környezetükről, és ezt használják fel a tájékozódásukhoz. A szagjeleket az agyba szállító idegek átvágása után többségükben nem találnak haza, míg más galambok az agy mágneses mező változásait detektáló területeinek kiiktatása dacára is képesek hazatalálni. ^[6][7]

A repülési szezon április közepétől szeptember végig tart, ezalatt a postagalambászok speciális, szervezett repüléseken vesznek részt galambjaikkal. Előtte a galambot tanítani kell, amit maga a galambász vagy a postagalambász egyesületek és szervezeteik speciális „tréning” röptetések keretében tehetnek meg.^[8]

A versenyek eredményességét befolyásolja, hogy mennyire motiváltak az egyes galambok a hazatérésben. A „természetes” módszer esetén a fészekbe való visszatérés és a fiókák nevelése jelenti a motivácót. Így mindkét nem tagjait versenyre lehet küldeni.^[9]

Az „özvegyekkel” való versenyzés során viszont a hímet és a tojót az edzés és a verseny idejére elválasztják egymástól. Időről-időre találkozhatnak, de csak oly módon, hogy abból szaporulat ne keletkezhessen. A pár egyik tagja, általában a tojó, a verseny idején otthon marad. Elsősorban a rövid és a középtávú versenyeknél hasznosítható a versenyzők erősebb törekvése, hogy a párjukkal újra találkozhassanak.^[9] A versenyző motivációja tovább fokozható, ha féltékenységi helyzetet szervez a tenyésztő.^[10] Nyugat-Európában ez a legelterjedtebb versenyzési mód, de Magyarországon is egyre gyakrabban alkalmazzák.