Menu
Eseménynaptár
« »
» Aktuális események  
Hirdetés

Nyári edzőtáborok a Büki Sportcentrumban

Az Európa Liga-résztvevő Diósgyőr labdarúgócsapatának edzőtáborával elstartolt a szezon a Büki Sportcentrumban. Júliusban a Nyíregyháza és a Mezőkövesd készül Bükön, augusztusban elsősorban külföldi utánpótlás együtteseké a centerpálya.

 

Idén többnyire hazai futballcsapatok veszik igénybe a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár üzemeltette Büki Sportcentrum szolgáltatásait. Az Európa Liga sorozat július 3-án esedékes rajtjára készülő Diósgyőr június 23-29 között készül a vasi fürdőváros kiváló talajú pályáján, majd Szivics Tomiszlav csapata július elején még két napra visszatér, hogy innen vegyen lendületet a Birkirkara elleni máltai kupavisszavágóra. Július 7-től a Nyíregyháza lesz a vendég, az élvonalbeli újonc Bükön gyakorol majd és Ausztriában játszik két felkészülési találkozót román elsőligás együttesekkel. Ahogyan az NB I-ben is, úgy itt is egymás váltja a Nyíregyháza és a Mezőkövesd. A matyóvárosiak a téli edzőtábor után nyáron is Büköt választották, július 14-től 26-ig tartó programjukban több edzőmeccs szerepel, találkoznak a Sopronnal, a Zalaegerszeggel és az Ajkával is. A hónap végén a Ferencváros két utánpótlás együttese, az U15-ös és az U18-as érkezik, míg augusztusban három héten keresztül az Egyesült Arab Emirátusok egyik patinás klubjának, a Sharjah SC-nek a korosztályos gárdái használják majd a büki centerpályát. Szeptemberben és októberben pedig várhatóan Bük lesz majd az egyik házigazdája a hazai rendezésű U17-es és az U19-es női Európa-bajnoki minitornáknak is.

 



Forrás: Büki Sportcentrum
Vissza a kategória oldalra

» III. Bükfürdő-Csepreg Félmaraton | 2023. 09. 18.

» Bringaakadémia és kerékpáros show műsor! | 2023. 09. 13.

» Idén ismét Bükfürdő-Csepreg Félmaraton | 2023. 08. 25.

» III. Bükfürdő-Csepreg Félmaraton | 2023. 07. 19.

» SK Sigma Olomouc (Cseh) - Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés | 2023. 06. 23.

» Ifjúsági Ökölvívó OB | 2021. 09. 23.

» Archívum

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja Önt, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

» TOVÁBBI HÍREK A FÜRDŐRŐL
Büki időjárás
booked.net
» Részletes időjárás
Valuta árfolyamok
» További árfolyamok Befektetési lehetőségek Büki közvilágítás hiba bejelentéseA nők társadalmi elfogadottságának elősegítése a répcementi turizmusban (EFOP-1.2.9-17-2017-00038)
Hirdetés
E-Ügyintézés