Menu
Eseménynaptár
« »
» Aktuális események  
Hirdetés

Először rendeztek ökölvívó gálát Bükön

Sokan voltak kíváncsiak az I. Büki Box Gálára, amit április 12-én a kőszegi Fitt-Box Club szervezésében rendeztek a büki sportcsarnokban.

Bükön még soha nem tartottak ökölvívó gálát, ezzel a rendezvénnyel a szervezők a sportágat szerették volna népszerűsíteni a térségben. A cél maximálisan teljesült, hiszen a csecsemőktől a nagymamákig több generáció képviselőit lehetett látni a sportcsarnok nem éppen szellős lelátóin, ahol feltűntek a kiváló eredményekkel büszkélkedő kőszegi klub szakemberei, a gála szervezésében főszerepet vállaló Nemes Emil és Varsányi Áron is. Ők lehetnek majd azok, akik - amennyiben a terv valóra válik -, beindítják a ökölvívó képzést Bükön. Ezt már dr. Németh Sándor polgármester nyitó beszédéből tudtuk meg. Az elöljáró azt is elmondta, a gála azért jött létre, hogy felmérjék, a bükiek kedvelik, igénylik-e a sportágat. Kovács László szövetségi kapitány, mert hogy ő is itt volt a boksz délutánon, arról beszélt, hogy Bük még fehér foltnak számít a sportág térképén, de hosszú távon szeretnék megnyerni a települést az ökölvívásnak. A gálán Szili István volt a sztárvendég. A kőszegi származású, amatőrként sokszoros válogatott és magyar bajnok, profiként 20 meccs óta veretlen 33 esztendős középsúlyú sportember derekasan állta a gyerekek rohamait - mind a szorítóban, mind az autogramok és a közös fényképek osztása, készítése során. Az amerikai profi fellépésre készülő öklöző személyesen is kötődik városunkhoz, ide járt középiskolába. Kifejtette, örömmel venné, ha Bükön is beindulna a boksz élet. A gála jótékony célt is szolgált. A németországi keresztszalag-műtét előtt álló labdarúgó-palánta, Tóth Dominik segítésére 88 ezer Forint gyűlt össze a becsületkasszában. Ezt a fiatal sportoló édesanyja vette át a szervezőktől. Ami pedig a pofonok völgyét illeti, nos a Tűzharcosok (Budapest) 10-2 arányban maradtak alul a házigazda Nyugat-Magyarországi Harcosok ellen a remek meccseket hozó gálán, ahol fiataltól az idősig mindenki jól szórakozott.

 

Szerző: Büki Sportcentrum

Kapcsolódó galéria:
Vissza a kategória oldalra

» III. Bükfürdő-Csepreg Félmaraton | 2023. 09. 18.

» Bringaakadémia és kerékpáros show műsor! | 2023. 09. 13.

» Idén ismét Bükfürdő-Csepreg Félmaraton | 2023. 08. 25.

» III. Bükfürdő-Csepreg Félmaraton | 2023. 07. 19.

» SK Sigma Olomouc (Cseh) - Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés | 2023. 06. 23.

» Ifjúsági Ökölvívó OB | 2021. 09. 23.

» Archívum

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja Önt, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

» TOVÁBBI HÍREK A FÜRDŐRŐL
Büki időjárás
booked.net
» Részletes időjárás
Valuta árfolyamok
» További árfolyamok Befektetési lehetőségek Büki közvilágítás hiba bejelentéseA nők társadalmi elfogadottságának elősegítése a répcementi turizmusban (EFOP-1.2.9-17-2017-00038)
Hirdetés
E-Ügyintézés