Menu
Eseménynaptár
« »
» Aktuális események  
Hirdetés

BÜKI TK - CSEPREG SE RANGADÓ

200 néző

2017. május 1. 10:13 János Imrő írta, <sportorganisator@gmail.com>:
A két szomszédvár rangadóját szép számú közönség előtt játszották le a csapatok. Mindkét csapat nagy iramban kezdett, ám a 12. percben már a hazaiak középső védője Schimmer a csepregi ötösről ordító helyzetben vághatta kapura a labdát, de Taródi kapus bravúrral védett. A következő játékszakaszban a bükiek két kapufát is rúgtak. A csepregiek pedig kontrákból veszélyeztettek Pócza révén, de a büki Netzpál kapus mindig remekül védett. Majd Németh Tibort buktatta a 16-on belül a vendégek védője, de a játékvezető nem adott büntetőt.
A 38. percben azonban a büki csatár Baranyai átcselezte magát a védőkön és a jobb kapufára rúgta a labdát, amely ezúttal már a vendégek hálójában 
kötött ki. /1-0/
A második félidőben főleg a középpályán gyötörték egymást a csapatok, de itt is ott is adódott egy-egy lehetőség. A 81. percben a bükiek végképp eldönthették volna a mérkőzés sorsát, amikor Czirókot, aki több védőt is kicselezett, szabály szerűen felrúgták a 16-on belül, ám a játékvezető sípja ezúttal is néma maradt.
A végén még tovább "birkóztak" egymással a csapatok, de az eredmény már em változott. /1-0/
Rangadóhoz méltó nagy iramot és küzdelmet láthatott a közönség, a meccs végig nyílt volt és nagyon izgalmas. A csepregiek remekül felkészültek a bükiekből a meccsre és nagyon jól játszottak. A hazaiak azonban fölébük nőttek és megérdemelten nyertek.

JÓK: NECZPÁL NÁNDOR
         NÉMETH ZOLTÁN
         NÉMETH TIBOR
         BARANYAI KRISZTIÁN
Szerző: Imrő János
Vissza a kategória oldalra

» III. Bükfürdő-Csepreg Félmaraton | 2023. 09. 18.

» Bringaakadémia és kerékpáros show műsor! | 2023. 09. 13.

» Idén ismét Bükfürdő-Csepreg Félmaraton | 2023. 08. 25.

» III. Bükfürdő-Csepreg Félmaraton | 2023. 07. 19.

» SK Sigma Olomouc (Cseh) - Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés | 2023. 06. 23.

» Ifjúsági Ökölvívó OB | 2021. 09. 23.

» Archívum

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja Önt, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

» TOVÁBBI HÍREK A FÜRDŐRŐL
Büki időjárás
booked.net
» Részletes időjárás
Valuta árfolyamok
» További árfolyamok Befektetési lehetőségek Büki közvilágítás hiba bejelentéseA nők társadalmi elfogadottságának elősegítése a répcementi turizmusban (EFOP-1.2.9-17-2017-00038)
Hirdetés
E-Ügyintézés