Menu
Eseménynaptár
« »
» Aktuális események  
Hirdetés

A kézilabdások sikerei

 

 

Röpködtek a gólok a Büki TK és a VESC felnőtt kézilabda meccsén április 2-án a büki sportcsarnokban. A büki lányok a lelkes szurkolótábor biztatásától kísérve egy kemény meccsen nyertek. Az eredmény 23 - 16.
A mérkőzés után beszélgettem Mátés István edzővel a meccsről, a csapatról, az eddigi eredményekről, a következő összecsapásokról.

 

Izgalmas meccs volt a mai napon. Kivel játszott a csapat és hogy értékeli a mai játékát a lányoknak?

 

Ma a veszprémi egyetem volt az ellenfelünk. Ők a bajnokságnak a 6. helyezett csapata. Eléggé sűrű a középmezőny, győri egyetem, Körmend, Veszprém, Celldömölk. Nagyjából hasonló játékerőt képviselnek.

Egy nagyon agresszív csapattal találtuk magunkat szembe. Készültünk is rá, hogy valószínű így fognak játszani, hiszen amikor idegenben voltunk náluk ősszel, akkor is nagyon keményen, sőt szinte brutálisan védekeztek. Most is csíptek, haraptak, karmoltak, minden volt. Sajnos, ezt hozzá kell tennem, hogy a bírók ezt engedték. De így is elég jól kezdtük a meccset. Főleg Németh Dia átlövéseinek köszönhetően komoly előnyre tettünk szert.

A második félidőben volt egy komolyabb megingásunk, 6 gólos szünetbeli vezetést követően igazából a második félidő 15 percében mindösszesen kettő gólt lőttünk, 3 gólra tudott zárkózni az ellenfél. De szerencsére az időkérést követően nekünk sikerült újítani és ismét visszaállítottuk a 6 gólt. 17 – 11 –re elléptünk és igazság szerint onnantól kezdve már nem volt probléma. 

 

Számítottak rá, hogy ezt a mai kemény meccset megnyerik?

 

Ha ezt a bajnokság előtt kérdezi, tehát a tavaszi fordulók előtt, ennyire egyértelmű igennel nem válaszolhatok. Most viszont a csapat, az ezt megelőző 5 mérkőzését is megnyerte. Ezt egy óriási dolognak tartom, hiszen elég jelentősen átalakultunk a tavaszra. De a csajok nagyon egységesek, küzdenek, hajtanak, a mérkőzések többségében jól is játszanak. Mindig van hullámvölgy, most ez a második félidő első szakaszában jött, de egyelőre, most már mondhatom így, az eddigi 6 mérkőzésünkön ezt tudtuk kezelni. Így a mai nap is.

Igen, a mérkőzés előtt bíztam benne, hogy tudunk nyerni. Szerencsére sikerült is.

 

Úgy tudom 4 meghatározó ember távozott a csapatból. Sikerült pótolni a hiányukat?

 

6-ból 6-ot nyertünk, tehát én remélem, hogy igen.

Ugyanakkor biztos, hogy nem volt egyszerű. A lányoknak sem egyszerű, hisz vannak jó néhányan, akik tényleg nagyon fiatalok, 15 - 16 évesek. Egyrészt rutint kell szerezni, másrészt az erő, a dinamika még mindig a felnőttek oldalán áll az ellenfelek részéről, tehát ezt nem olyan egyszerű kezelni. Nagyon lelkesek, nagyon hajtanak, nagyon akarnak és mindent megtesznek azért, hogy a városnak sikereket hozzanak. Én külön szeretnék gratulálni ezért, másrészt pedig ezzel a mérkőzéssel ugyan matematikailag még nem, de 99 és fél %, hogy a harmadik helyet megszereztük. Úgy gondolom, ez egy óriási dolog, hiszen a tavaszi szezon előtt a 4. helyen álltunk. Jelen pillanatban olyan pontelőnyünk van, hogy szerintem azt már nem tudjuk elveszteni.

 

Elég nagy átfedés van az ifi csapat és a nagy csapat között. Ez nem jelent hátrányt az ifi csapat számára? Nem fáradnak el a lányok, akik mind a két csapatban játszanak?

 

Nem egyszerű a helyzetünk, de ezzel kell úgymond főzni, ezt kell megoldani. Az a helyzet, hogy Miskei Balázs kollégámmal egyeztetünk mindig a mérkőzések előtt, hogy kik azok a játékosok, akikre várhatóan a felnőtt csapatban egy kicsit több teher fog hárulni, és ők kevesebbet játszanak az ifi meccsen. Ez viszont azt hozza magával, hogy a junior csapatnak az eredményessége látja a kárát. Azt viszont nem tudjuk megtenni, ott is végig játszák a mérkőzést és utána még a felnőtt meccsnek, a felnőtt mérkőzés 60 percéből 40 – et, 50 – et, esetleg végig játszanak. Azt nem lehet fizikálisan bírni. Annyit nem edzünk, hogy ezt tudjuk bírni. Ha fáradtak a játékosok, a sérülésveszély is egyre nagyobb, ezt pedig próbáljuk kiküszöbölni, amennyire lehet.

 

Az edzések látogatottsága megfelelő? Tudnak a lányok annyiszor menni ahányszor kell?

 

Azt kell, mondjam, hogy igen. Sőt, nyugodtan mondhatom, hogy néha sokan is vagyunk, tehát két részre is kell néha szedni a társaságot, de én azt mondom, hogy inkább legyünk többen, mint hogy 4 – 5 ember lézengjen a pályán, mert ennyi emberrel nem lehet minőségi munkát végezni. Ha többen vagyunk, akkor velük lehet. Természetesen itt az is közrejátszik, hogy sokszor a junior csapat azon tagjai is jönnek felnőtt edzésre, akikkel egyelőre nem tudok számolni a felnőtt bajnoki mérkőzéseken. De úgy gondolom, hogy ez nekik mindenképpen fontos, egy fejlődési lehetőség, és lehet, hogy néhány év múlva már őket is itt látjuk NBII női bajnoki mérkőzésen.

 

Hihetetlen közönsége volt a mai meccsnek. Mindig ilyen a látogatottság? Gondolom a csapatnak nagyon nagy erőt ad ez a hihetetlen szurkolás ott fent?

 

Mindenféleképpen. Ezúton is szeretném megköszönni a közönségnek amit főleg a tavaszi szezonban nyújt. De egyébként az előző időszakban is remekül szurkoltak nekünk. Most talán még ők is rátettek egy lapáttal erre. Az biztos, hogy egy játékos örül annak, és érzi a közönségének a támogatását, akkor 100 % fölött is próbál még teljesíteni, akkor nem ismeri a fáradtságnak a fogalmát és addig megy, amíg esetleg le nem húzzuk a pályáról. Úgy gondolom, hogy így a kettő nagyon jól működik együtt itthon. Ezúton is köszönöm még egyszer a közönségnek, mert nagyon jó hátteret teremtenek.

 

Hány mérkőzése van még hátra a csapatnak?

 

3 mérkőzésünk van még hátra. Jövő héten egy előrehozott mérkőzésünk van az utolsó fordulóból, az előttünk álló, második helyen szereplő Mosonszolnok gárdáját látjuk vendégül. Ez a csapat idáig 3 pontot veszített. Ha most azt kérdezné, hogy ki az esélyes, talán azt mondanám, hogy nem mi. Úgy gondolom, hogy az maga a csoda kategória lenne, ha őket meg tudnánk verni. De most már nincsen veszíteni valónk, úgyhogy bátran fogunk játszani, aztán majd meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. Az ellenfél nagyon jól védekezik, rajtunk kívül ott van még igazából minőségi kapus, aki képes befolyásolni egy mérkőzés alakulását. Most már igazából nincs veszítenivalónk. Egy érem megvan, amit el nem tudtunk képzelni itt a tavaszi szezon előtt, hogy ebből még érem is lesz. Megpróbálunk nyerni.

Utána megyünk Sárvárra, megyei rangadóra, az utolsó fordulóba pedig a toronymagasan legjobb állományú csapattal, a Szombathellyel játszunk idegenben. Remélem, tudunk olyan teljesítményt nyújtani, ami méltó lesz hozzánk. Azt azért tudni kell, hogy a Szombathely teljesen más feltételek között, szinte profi módon készül, mindennapi edzéssel, fizetett játékosokkal, és én úgy gondolom, hogy ezzel a kerettel, amivel rendelkeznek ők az NBII – be, idén az NBI B – t, akár meg is nyerhették volna. Tehát egy nagyon erős csapatról beszélünk. Azt a mérkőzést igazából túl kell élni, de az már nekünk csak hab lesz a tortán.  

Szerző: Barasits Edina
Vissza a kategória oldalra

» III. Bükfürdő-Csepreg Félmaraton | 2023. 09. 18.

» Bringaakadémia és kerékpáros show műsor! | 2023. 09. 13.

» Idén ismét Bükfürdő-Csepreg Félmaraton | 2023. 08. 25.

» III. Bükfürdő-Csepreg Félmaraton | 2023. 07. 19.

» SK Sigma Olomouc (Cseh) - Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés | 2023. 06. 23.

» Ifjúsági Ökölvívó OB | 2021. 09. 23.

» Archívum

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja Önt, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

» TOVÁBBI HÍREK A FÜRDŐRŐL
Büki időjárás
booked.net
» Részletes időjárás
Valuta árfolyamok
» További árfolyamok Befektetési lehetőségek Büki közvilágítás hiba bejelentéseA nők társadalmi elfogadottságának elősegítése a répcementi turizmusban (EFOP-1.2.9-17-2017-00038)
Hirdetés
E-Ügyintézés