Menu
Eseménynaptár
« »
» Aktuális események  
Hirdetés

AVATÓ A CSODAORSZÁG ÓVODÁBAN

Zsúfolásig megtelt a Csodaország Óvoda most elkészült közösségi terme. Avatóra gyülekeztek a kis óvodások, a szülők, meghívott vendégek. A rendezvény elején az óvodások adtak kedves kis műsort.

Németh Sándor polgármester az avató beszédében visszanyúlt az óvoda 60 éves történetére, hiszen az avatóval együtt az intézmény jubileumát is ünnepelték. Erre az alkalomra készült egy kiadvány is, amely az óvoda történetével, jelenével foglalkozik.  A beruházás szükséges volt, hiszen Bük Vas megye egyik dinamikusan fejlődő városa, növekvő lakosság számmal. A mintegy 120 millió forintba kerülő beruházásban építettek egy új óvodai-bölcsődei csoportszobát, kialakítottak egy közel 90 négyzetméteres közösségi termet, kicserélték az intézmény nyílászáróit, szigetelték az óvoda tetejét. Napelemet szereltek fel. Megszépült az intézmény.

Köszöntötte a résztvevőket, az óvodásoknak pedig egy mesét kezdett mondani Ágh Péter országgyűlési képviselő, s ez a mese - Alice Csodaországban, - felkeltette a gyerekek figyelmét.

Jordán Tamás, a Weöres Színház igazgatója is köszöntötte az intézmény kis óvodásait. Szerinte a gyermekek jövője a 3-6 és a 6-10 éve korig dől el ezért az őket nevelő pedagógusokat jobban kellene megbecsülni.

Pócza Gabriella vezető óvónő örömét fejezte ki, hogy az intézmény ismét bővült, korszerűsödött. Majd hívta vendégeket, hogy tekintsék meg a megújult intézményt.

Közben az óvodásoknak a Weöres Sándor Színház színészei adtak játékos, zenés műsort, mad Gryllus Vilmos énekeltette meg a gyerekeket.

 

Szerző: varga

Kapcsolódó galéria:
Vissza a kategória oldalra

» 2023. évi közbeszerzési terv módosítás | 2023. 12. 20.

» Számítástechnikai eszközöket kapott a Büki Rendőrőrs az önkormányzattól | 2023. 02. 06.

» 2023 -as évre szóló Bursa Hungarica pályázati kiírás | 2022. 09. 30.

» Kérelem lakás rendeltetési egységek számának megállapításához | 2022. 09. 13.

» Rendelet társadalmasítása | 2022. 08. 31.

» 2022. augusztus 20-ai ünnepség | 2022. 08. 16.

» Archívum

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja Önt, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

» TOVÁBBI HÍREK A FÜRDŐRŐL
Büki időjárás
booked.net
» Részletes időjárás
Valuta árfolyamok
» További árfolyamok Befektetési lehetőségek Büki közvilágítás hiba bejelentéseA nők társadalmi elfogadottságának elősegítése a répcementi turizmusban (EFOP-1.2.9-17-2017-00038)
Hirdetés
E-Ügyintézés