Menu
Eseménynaptár
« »
» Aktuális események  
Hirdetés

TANULMÁNYI VERSENYEKEN ELÉRT SIKEREK

Iskolánk tanulói a 2015/2016. tanévben nagyon sok megmérettetésen vettek részt, hogy bizonyítsák ügyességüket a sportban, a természettudományos tárgyak világában meglévő tájékozottságukat, matematikai képességeiket, rátermettségüket a szavak, versek birodalmában való eligazodásban magyar és idegen nyelveken egyaránt.

Szép eredményekkel büszkélkedhetnek diákjaink, akik elindultak a versenyeken. Büszkék vagyunk rájuk és felkészítő tanítóikra, tanáraikra, hogy iskolán hírnevét öregbítették, elvitték a megyében és megyén kívül is, az országos versenyeken.

A vers és mesemondó versenyekről, valamint a Felsőbüki Nagy Pál Alsó Tagozatos versenyről már korábban beszámoltunk, most a többi eredményt szedtük csokorba.

 

A Gencsapátiban megrendezett Vas Megyei Gyermek és Ifjúsági Csoportos Népzenei Versenyen a NAPVIRÁG ÉNEKEGYÜTTES ARANY MINŐSÍTÉS-t szerzett.

A csoport tagjai:

Gerencsér Emil 3.b, Hajdó Jázmin Róza 3.a, Karcsics Kitti 3.a, Komjáthy Eszter 3.b, Landauer Emma 3.a, Németh Kata 3.a, Spilenberg Maja 3.a, Várkonyi Noémi 4.a

Felkészítő pedagógus: Pintér Anikó

 

A TÁPLÁNSZENTKERESZTI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA által szervezett SZÖVEGÉRTÉS ÉS HANGOS OLVASÁS versenyen

1. helyezést ért el: HORVÁTH REGINA ÉVA 3.a Felkészítő tanító: Horváthné Pados Teréz

 

„SZÁLL A MADÁR ÁGRÓL ÁGRA” - a kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola által 3. évfolyamosoknak szervezett magyar nyelv és irodalom írásbeli versenyen iskolánkat 11 tanuló képviselte.

A verseny témája: Mátyás mondák

Legsikeresebben teljesítő tanulóink:

3. helyezett: Horváth Regina Éva 3.a Felkészítő tanító: Horváthné Pados Teréz

4. helyezett: Varga Luca 3.b Felkészítő tanító: Vargáné Patthy Erzsébet

 

Iskolánk SNI és BTMN tanulói közül az iskolai fordulót követően a legjobbak a Megyei SZÉPÍRÓ megmérettetésen vettek részt.

A verseny helyszíne a kőszegi Nagy László EGYMI intézmény volt.

Résztvevő diákok:

Szamos Dominik 3.b, Bic Réka 4.b, Varga Vanessza 5.b, Túró Leila 6.b, Teplánszki Tamara 6.a, Németh Alexandra 6.a, Szabó Emese 7.b, Stix Alex 8.a

Minden résztvevő nagyon ügyesen dolgozott, de az országos döntőbe nem jutott diákunk. Mindenki emléklappal, apró ajándékkal tért haza, emlékképpen a kellemes hangulatú versenyről.

 

A Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola és AMI által szervezett SUDOKU BAJNOKSÁGON elért eredmények

5-6. évfolyamos korosztályban:

I. helyezett: KATOR MÁRTON 6.a Felkészítő tanár: Sulyok Andrea

II. helyezett: FEKETE RÉKA 6.b Felkészítő tanár: Sulyok Andrea

 

ZRÍNYI ILONA MATEMATIKA VERSENYEN ELÉRT LEGJOBB EREDMÉNYEK:

8. helyezett: HORVÁTH REGINA ÉVA 3. Felkészítő tanító: Horváthné Pados Teréz

14. helyezett: VARGA LUCA 3.b Felkészítő tanító: Vargáné Patthy Erzsébet

15. helyezett: PÓCZA FRANCISKA CSENGE 8.b Felkészítő tanár: Hárominé Orbán Erika

 

KENGURU MATEK MEGYEI LEGJOBB EREDMÉNYEK

4. helyezett     Spilenberg Márk 4.a               Felkészítő tanító: Varsányiné Horváth Erika

14. helyezett   Pócza Franciska Csenge 8.b   Felkészítő tanár: Hárominé Orbán Erika

17. helyezett   Takács Sára Nikolett 2.a        Felkészítő tanító: Szabó Zoltánné

20. helyezett   Horváth Regina Éva 3.a         Felkészítő tanító: Horváthné Pados Teréz

25. helyezett   Rozmán András 3.a               Felkészítő tanító: Horváthné Pados Teréz

28. helyezett   Kovács Kristóf 6.a                 Felkészítő tanár: Sulyok Andrea

29. helyezett   Stix Erik 5.a                           Felkészítő tanár: Harkály László

30. helyezett   Stefanich Mirkó 4.b               Felkészítő tanító: Baánné Gruber Irén

32. helyezett   Spilenberg Donát 8.b             Felkészítő tanár. Hárominé Orbán Erika      

34. helyezett   Taliszter Kevin 2.a                 Felkészítő tanító. Szabó Zoltánné

39. helyezett   Pados Kristóf 2.a                   Felkészítő tanító: Szabó Zoltánné

39. helyezett   Vasvári Sára 7.b                     Felkészítő tanár: Sulyok Andrea

41. helyezett   Varga Noé 8.b                                   Felkészítő tanár: Hárominé Orbán Erika

41. helyezett   Gyurácz Olivér7.a                  Felkészítő tanár: Sulyok Andrea

43. helyezett   Fekete Patrik 8.b                    Felkészítő tanár: Hárominé Orbán Erika

45. helyezett   Hajdó Árpád 4.b                    Felkészítő tanító: Baánné Gruber Irén

47. helyezett   Ridavits Rómeó 5.a               Felkészítő tanár: Harkály László

48. helyezett   Kocsis Imre 5.b                      Felkészítő tanár: Szabó Zoltánné

50. helyezett   Kocsis Benedek 3.b               Felkészítő tanító: Vargáné Patthy Erzsébet

50. helyezett   Varga Luca 3.b                      Felkészítő tanító: Vargáné Patthy Erzsébet

 

VARGA TAMÁS MATEMATIKA VERSENYEN ELÉRT EREDMÉNYEK

MEGYEI  HELYEZÉSEK:

2. helyezett     PÓCZA FRANCISKA CSENGE 8.b

8. helyezett     SPILENBERG DONÁT 8.b

Felkészítő tanár: Hárominé Orbán Erika

 

CURIE MATEMATIKA EMLÉKVERSENYEN ELÉRT EREDMÉNYEK

TERÜLETI FORDULÓ

5. helyezett     SPILENBERG DONÁT 8.b

 

A kőszegi Bersek József Általános Iskola által szervezett VÁROSI ÉS VÁROSKÖRNYÉKI MATEMATIKAVERSENYEN eredményesen szerepeltek iskolánk tanulói.

Helyezések:

1. helyezett: Varga Luca 3. b Felkészítő tanító: Vargáné Patthy Erzsébet

3. helyezett: Kocsis Benedek 3.b Felkészítő tanító: Vargáné Patthy Erzsébet

2. helyezett: Stix Erik 5.a Felkészítő tanár: Horváth István

2. helyezett: Kovács Kristóf 6.a Felkészítő tanár: Sulyok Andrea

2. helyezett: Koszorus Gergely 7.a Felkészítő tanár: Sulyok Andrea

2. helyezett: Pócza F. Csenge 8.b Felkészítő tanár: Hárominé Orbán Erika

 

SPORTBAN ELÉRT EREDMÉNYEK:

Megyei diákolimpia egyéni pályabajnokság:

Súlylökés

1. helyezett:    Ambrus Viktória       

Magasugrás

1. helyezett:    Vasvári Sára              

Kislabdahajítás

7. helyezett:    Ambrus Viktória       

1500 m-es síkfutás

6. helyezett     Csóka Viktória  

7. helyezett     Pócza Csenge  

Felkészítő tanár: Horváthné Bolfán Renáta

 

Ambrus Viktória (súlylökés) és Vasvári Sára (magasugrás) részt vehetett a DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐN Székesfehérváron.

Eredmények:

Ambrus Vi

Szerző: Baloghné Simon Erika
Vissza a kategória oldalra

» Óvodai pályázat támogatása | 2021. 08. 08.

» Tanévzáró a Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskolában | 2021. 06. 19.

» Bursa Hungarica pályázati kiírások 2020-2021 | 2020. 09. 25.

» 15-en végeztek idén a büki szakiskolában | 2020. 06. 26.

» Idén elmaradt a hagyományos ballagás | 2020. 06. 18.

» Zöld Pont a Csodaország Óvodában | 2020. 06. 05.

» Archívum

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja Önt, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

» TOVÁBBI HÍREK A FÜRDŐRŐL
Büki időjárás
booked.net
» Részletes időjárás
Valuta árfolyamok
» További árfolyamok Befektetési lehetőségek Büki közvilágítás hiba bejelentéseA nők társadalmi elfogadottságának elősegítése a répcementi turizmusban (EFOP-1.2.9-17-2017-00038)
Hirdetés
E-Ügyintézés