A 2015. május 28.-i önkormányzati ülésen ünnepélyes keretek között adta át a gyémánt-, illetve aranydiplomát dr. Németh Sándor polgármester azon nyugalmazott pedagógusoknak, akik 60, illetve 50 évvel ezelőtt vették át oklevelüket. Velük beszélgetve álltak össze azok a pedagógus életutak, amelyeket alább olvashatnak.

Major Gyuláné, Magda néni a Kőszegi Tanítóképző Intézetben szerezte tanítói oklevelét 1955-ben. Óvónőnek készült, mert mindig kisgyerekekkel akart foglalkozni. Mivel kőszegi volt, édesanyja hatására iratkozott be mégis a helyi tanítóképzőbe. 1954-ben érettségizett, majd a gyakorlóév után, amelyet Acsádon töltött, 1955-ben tette le a képesítő vizsgát. Tanítói munkásságának első állomása is az acsádi iskola volt, ahonnan 1956-ban már párjával, Major Gyulával Vasszilvágyra került. 19 évet töltött el az itteni iskolában, ahol először részben osztott, majd 1-4. összevont osztályt tanított. Kezdetben férje is itt tanított, majd a felső tagozat megszűnése után egyedüli pedagógus maradt az iskolában. Elmondása szerint sok előnye volt ennek: legfőképpen, hogy a maga ura volt. S az összevonásnak a tanulók számára is volt haszna, hiszen ami elmaradt valakinél pl. 1. osztályban, azt később észrevétlenül bepótolhatta. Magda néni büszke arra, hogy az összevont osztályokban tanulók sem maradtak el soha tudásban a központi iskola tanulóitól, s később is megállták helyüket. Tanítványa volt többek között Devecsery László költő, Pődör György költő és ásványgyűjtő, Vincze László festőművész, Sulyok János fafaragó művész. Családias légkör volt az iskolában, s a szülők mindenben partnerek voltak. Az is természetes volt, hogy a tanító társadalmi, kulturális tevékenységet is végzett, tánc- és színjátszó csoportot vezetett. Volt tanítványai máig emlegetik közös élményeiket.

Magda néni 1975-ben került Bükre, amikor Vasszilvágyon megszűnt az iskola (férje akkor már egy éve itt tanított). Két évig napközis nevelő volt, majd nyugdíjazásáig, 1990-ig 1.-2. osztályosokat tanított. Furcsa volt eleinte a nagyobb tantestület, a nagy iskola, hiszen alkalmazkodni kellett másokhoz, az új körülményekhez. Mindig igyekezett megtalálni a közös hangot szülővel, diákkal, kollégával.

Nevelési alapelve, hogy nem szigorúsággal, hanem szeretettel irányítja a kisdiákokat, tanítja őket a szükséges ismeretekre, eredményes volt. Akkor is, amikor még nem is volt óvoda, úgy kellett elindítani, kézen fogni, kibontakoztatni a gyerekeket – hogy ez mennyire sikerült, az persze függött a gyerekek értelmétől, akaratától.

Pedagóguspályája alatt kb. 1500 kisgyermeket vezetett be a betűk, számok világába, tanított meg írni, olvasni, számolni. Nagyon szerette a munkáját, igazi hivatásnak tekintette. Nem volt mindig egyenes az út, sokszor kellett súlyos betegséggel megküzdenie, de soha nem adta fel. Máig is ezt vallja: érdemes küzdeni mindenért, ha látjuk az értelmét, hittel, reménnyel, szeretettel. Szerető családja, férje, gyermekei, unokái mindig átsegítették a nehéz időszakokon, s mellette állnak ma is.

Pedagógusi hitvallását Apáczai Csere János gondolatával példázza: „…én azok közül, kik a magyar ifjúságnak dolgát a tanulásban előmozdítják, a legkisebb vagyok: de a szándékomra nézve, mellyel a célnak elérésére törekszem-, nincs, aki rajtam kifogjon.”

Csonka Jenő nyugalmazott igazgató ugyancsak gyémántdiplomát vett át. Sopronban érettségizett az ottani tanítóképző intézetben, majd egy gyakorlóév után, amelyet a Békés megyei Orosháza-Szentetornyán töltött, 1955-ben sikeres képesítővizsgát tett. Már okleveles tanítóként került vissza az Orosházához közeli Monori tanyára, ahol 1-4. összevont osztály tanított. Innen került a nagyszénási mamutiskolába: kb. 50 pedagógus, 3-3 párhuzamos osztály évfolyamonként, bizony szokatlan volt. 1958-ban házasodott, s már feleségével, az óvónő Etelka nénivel együtt kerültek Horvátzsidányba, ahol lakást kaptak, s ahol volt iskola és óvoda is, azaz minden feltétel biztosított volt közös életükhöz. Először 3-4. osztályt tanított, majd a 4.-eseket vitte tovább felső tagozatban is. Akkor még kevés volt a szakképzett tanár, ő leginkább matematikát, fizikát tanított. Közben munka mellett elvégezte a Pécsi Tanárképző Főiskola matematika-fizika szakát, 1969-ben vehette át tanári oklevelét.

A házaspár 1971-ben már saját családi házba költözhetett két gyermekével Bükre, nyugdíjazásukig Bükön végezték pedagógusi szolgálatukat, élhettek hivatásuknak. 

A büki iskolában 1975-től 1987-ig igazgatóhelyettesként dolgozott. Jenő bácsi szívesen emlékezik vissza a kezdeti évekre, amikor a szülők áldozatos munkájával az 1970-es évek elején sikerült korszerűsíteni az iskolában a világítást. Főleg vasárnap dolgoztak, hiszen szombaton is tanítás volt.

Nem volt könnyű időszaka ez az iskolának, a helyhiány egyre szorítóbbá vált, s amikor az új iskolarész építése elkezdődhetett, a munka megszervezése adott bőven feladatot, hiszen a tanítást nem lehetett abbahagyni.

Soha nem törekedett vezető szerepre, mégis igazgató lett. Először (sikertelen igazgatói pályázatok után) egy évig megbízott igazgató volt, majd a nevelőtestület nagy részének kifejezett kérésére pályázott igazgatónak. Így 1987-től 1995-ig, nyugdíjba vonulásáig vezette az iskolai közösséget. Igazgatósága első évei is építkezés idejére estek: akkor bővítették az iskolát a volt katolikus plébánia felé. 6 új tanterem, természettudományi előadó, korszerű konyha és étterem épült. (Addig bizony Alsóbükre jártak le a napközisek hóban, szélben, esőben ebédelni, hiszen ott üzemelt a napközis konyha.) Az épületegyüttes új szárnyát 1990 szeptemberében adták át. A változások szele a pedagógiai munkában is érződött: a rendszerváltással együtt jött az első nemzeti alaptanterv, változott a kötelező idegennyelv, életbe lépett az új pedagógus fizetési táblázat. Mégis nyugalom volt, biztosítottak voltak a színvonalas munka feltételei. Az utolsó aktív évekre is jutott nagy feladat: a vendéglátóipari szakképzés beindításának előkészítése. Ebben is nagy szerepe volt még Csonka Jenőnek, a képzés aztán már nélküle indult meg.

Tanítóként, tanárként, vezetőként is azt vallotta, hogy fegyelem nélkül nincs jó munka. Szigorúsággal és igazságossággal lehet leginkább eredményt elérni. S hogy pedagógusi pályája eredményes volt, azt nemcsak volt diákjai sikerei, életútja bizonyítja, hanem több szakmai elismerés, kitüntetés is.

Legnagyobb öröm, ha együtt lehetnek két gyermekükkel, négy fiúunokájukkal s két dédunokájukkal.

Szamos Ferencné, Ili néni 50 éve vette át a Pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett tanári diplomáját, így ő most aranydiplomát kapott. Számviteli, pénzügyi középfokú végzettséget szerzett, s ezen a területen kezdett el dolgozni is. 1957-ben férjhez ment, majd férje, Szamos Ferenc hatására kezdte el pedagógiai tanulmányait, s lett tanár. Váton kezdett tanítani, majd 1962-ben került férjével együtt a büki iskolába, s 1987-ig, nyugdíjazásáig tanított itt. A 25 év: sok-sok tanítvány, sok élmény, sok átadott tudás, gyakorlat. Pedagógiai munkájának alapelve volt: a jókat még jobb eredményre sarkallni, a gyengéket felkarolni, segíteni. Minden tanulóra oda kell figyelni, lehetőséget adni a javításra, felelésre, hogy sikerélményük legyen, hiszen ez adhat szárnyakat a továbbhaladásra.  Igyekezett minél többet adni a gyerekeknek, de sokat kapott vissza is tőlük: szeretetet, tiszteletet, megbecsülést, hálát. A régi diákokkal találkozva ma is érzi, hogy nem felejtették el a törődést, a szeretetet. Ebben az is benne van, hogy mindig az életre nevelt, fontos volt számára az életközeliség, a mindennapokra való felkészítés. Gyakorlati foglalkozást (is) tanított, s élményszerűen vezette be a lányokat a háztartás alapismereteibe, a kertészkedésbe. Ha belépett az iskolába, kizárta a magánéleti gondokat, problémákat. Csak a munkájára, a tanítványokra figyelt. Tanári munkája mellett ifjúságvédelmi felelős, később úttörő csapatvezető is volt. Erre ma is büszke, hiszen a közösségépítés, egymás segítése, megbecsülése volt ifjúsági vezetőként a legfontosabb számára. Ma is azt tartja, mindegy, mi a neve az ifjúsági szervezetnek, szükség van, lenne rá. A gyerekek igénylik a közösséget, a jó programokat. Ma gyakori, hogy önzővé válnak a gyerekek, nincs közösségi érzés bennük.

Kiemelte a családdal való kapcsolat fontosságát. Ismerni kell a gyerekek otthoni körülményeit, hiszen az jelentősen befolyásolja teljesítményüket, s csak akkor lehet segíteni, ha tudjuk, hogyan élnek otthon, milyen gondokkal kell megküzdeni egy gyermeknek.

Ili néni később indult a pedagóguspályán, de megtalálta a helyét, igazi hivatását. 12 éve vesztette el férjét, azóta él egyedül a barátságos, otthonos családi házban, ahová fia és családja gyakran jön haza. Napjait tevékenyen tölti, ha az időjárás engedi, kertészkedik, virágos udvarát rendezgeti.

Jóleső érzéssel vette át polgármester úrtól aranydiplomáját, s örült, hogy a polgármesteri hivatalban volt tanítványok kalauzolták végig.

Jó volt elbeszélgetni volt kollégáimmal, felidézni a közösen töltött időt. S mindhárman megfogalmazták a köszönetet Polgármester úrnak, az önkormányzatnak, hogy a megható, szép ünnepség részesei lehettek.

                                                                                                                                       Galambos Ferencné