Menu
Eseménynaptár
« »
» Aktuális események  
Hirdetés

Varró Dániel találkozója a gyerekekkel, felnőttekkel

 

 

 

Varró Dániel

Wikipédia

1977. szeptember 11-én született Budapesten. Első verseit 12 éves korában (1989) írta. A XII. kerület - Németvölgy lakója és a "Mackós" iskola tanulója volt. Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban érettségizett le 1996-ban. Az ELTE-BTK magyar–angol szakára járt. Gimnazista kora óta publikál verseket és műfordításokat különböző irodalmi lapokban és folyóiratokban. Öt önálló kötete jelent meg, és emellett több (főleg gyerekeknek szóló) kötet társszerzője is. Első kötete, a Bögre azúr 1999-ben, 21 éves korában jelent meg. Második könyve, a Túl a Maszat-hegyen – verses meseregény, 2003-ban látott napvilágot. Harmadik kötete, a Szívdesszert 2007 decemberében került a könyvesboltok polcaira. Negyedik kötete az Akinek a lába hatos - Korszerű mondókák kisbabáknak címmel jelent meg 2010-ben. Ennek folytatása az Akinek a foga kijött (2011). 2012-ben megjelent az Agócs Írisz által illusztrált Nem, nem, hanem című könyve is. Második kisfia születését követően Pilisszentivánra költözött.[1]

Műfordítói tevékenységet végez, verseket, színdarabokat fordít. Drámafordításait és egyéb (önálló vagy másokkal közösen írt) színházi munkáit számos budapesti és vidéki színház tűzte műsorára. 1999 óta a József Attila Kör (JAK), 2005 óta a Szépírók Társasága, 2008 óta pedig a MAOE tagja. Első költői sikerét - a Bögre azúr című kötet fülszövege szerint - 12 évesen (1989) érte el, egy eposztrilógiával.

Vissza a kategória oldalra

» Március 15-ei ünnepi megemlékezés | 2024. 03. 06.

» 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 67. ÉVFORDULÓJA (2023. október 23. 14.00) | 2023. 10. 20.

» 15. Gyógy-Bor Napok - Büki Gasztrofesztivál | 2023. 07. 17.

» Lakossági fórum HÉSZ módosítás témában | 2023. 04. 04.

» Büki Közös Önkormányzati Hivatal ügyfélfogadása 2022. október 15-én | 2022. 10. 13.

» Lakossági kérdőív Bük Város Integrált Településfejlesztési Stratégiájáról | 2022. 03. 09.

» Archívum

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja Önt, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

» TOVÁBBI HÍREK A FÜRDŐRŐL
Büki időjárás
booked.net
» Részletes időjárás
Valuta árfolyamok
» További árfolyamok Befektetési lehetőségek Büki közvilágítás hiba bejelentéseA nők társadalmi elfogadottságának elősegítése a répcementi turizmusban (EFOP-1.2.9-17-2017-00038)
Hirdetés
E-Ügyintézés