Menu
Eseménynaptár
« »
» Aktuális események  
Hirdetés

Nyári Kultúr Kúra

Jó egy hónap pihenő után ismét nagyüzem van Bükön a művelődési központban. Tóth Tamás a művelődési központ vezetője tájékoztatta lapunkat az elkövetkező időszak programjairól.

A szokásos tél végi rendezvények indítják az évet. Az asszonyfarsang, amely már évek óta kinőte a művelődési központ falait, a Torkos sori torkoskodós disznóölés, vagy a farsangi felvonulás, a téltemetéssel. De indulnak a később útjára indított, de mára már ugyanolyan népszerű rendezvénysorozatok, mint az Olvasószemüveg, vagy a Forgószínpad. Döme, azaz a büki származású Dömötör Tamás, író, rendező, gasztronómiai guru hozza el egyik saját, mai problémákat boncolgató előadását. A Sok-szín-pad egy két részes Örkény előadással nyitja a színházi évadot. És jönni fog a musicalek szerelmeseinek a Dzsungel könyve a zalaegerszegi Hevesi Sándor színház előadásában. Az Olvasószemüveg sorozatában érkezni fog márciusban Devecseri László vasi költő. Áprilisban Kepes András tart olvasói estet. Májusban egy antológia bemutatója lesz a Répce vidék költőinek összeállításából. Májusban ismét Szivárvány Gyermeknéptánc fesztivál, majd július elején Etno-Folk forgatag, Aratófesztivál. Az Etno-Folk forgatagon minden korosztály megtalálhatja kedvencét. Jönni fog a Kaláka, az új felállású Cimbaliband Danics Dórával, de itt lesz a Kerekes Band is. Az aratóünnepen is lesz sok újdonság. Több aratóbanda érkezik, lesz kiállítás megnyitó, gasztronómiai bemutatók. Idén sem lesz bezsúfolva rendezvénysátorba az esti koncert fellépője, akinek a kilétét egyenlőre még homály fedi. Annyit árult el Tóth Tamás, hogy a tavalyi Express együttes sikerén fel buzdulva, ebben az évben is hasonló  „kaliberű” előadóra számíthat a közönség. Majd másfél hét múlva indul talán a leginkább várt fesztivál a Büki Gyógy-Bor Napok és Gasztrofesztivál. Néhány név a fellépők közül. Wellhello, Charlie és Tátrai Tibor, Anna and the Barbies, Fenyő Miklós, Marót Viki, Ocho Macho, Soulwave.  Ezen kívül természetesen itt lesznek, reményeink szerint még nagyobb számban a borosgazdák. Működni fog ugyanúgy a Jazz-Blues udvar, a tavaly bevált gasztroszínpad, átalakul a történelmi udvar, és lesz egy új helyszín, igaz bent a fürdő területén. A fürdő Tóth Tamás szavaival szólva eddig csak csendestársként volt jelen a fesztiválon, ebben az évben anyagi támogatást is nyújt a rendezvény lebonyolításához. Ugyanúgy, ahogy a város másik nagy vállalata a Nestlé. Ő is beszáll anyagilag, ezért lehet, hogy lesz egy nulladik napi fellépő is, de az ő kiléte maradjon még egyenlőre titok… Az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódva 3 napos programsorozat lesz a városban, de erről majd egy másik összeállításban számolunk be az olvasóknak.

 

  

Szerző: Nika Róbert
Vissza a kategória oldalra

» Március 15-ei ünnepi megemlékezés | 2024. 03. 06.

» 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 67. ÉVFORDULÓJA (2023. október 23. 14.00) | 2023. 10. 20.

» 15. Gyógy-Bor Napok - Büki Gasztrofesztivál | 2023. 07. 17.

» Lakossági fórum HÉSZ módosítás témában | 2023. 04. 04.

» Büki Közös Önkormányzati Hivatal ügyfélfogadása 2022. október 15-én | 2022. 10. 13.

» Lakossági kérdőív Bük Város Integrált Településfejlesztési Stratégiájáról | 2022. 03. 09.

» Archívum

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja Önt, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

» TOVÁBBI HÍREK A FÜRDŐRŐL
Büki időjárás
booked.net
» Részletes időjárás
Valuta árfolyamok
» További árfolyamok Befektetési lehetőségek Büki közvilágítás hiba bejelentéseA nők társadalmi elfogadottságának elősegítése a répcementi turizmusban (EFOP-1.2.9-17-2017-00038)
Hirdetés
E-Ügyintézés