Menu
Eseménynaptár
« »
» Aktuális események  
Hirdetés

Búzás Tünde kiállítása

„ Én nem magamnak festek, másoknak festek”

December 1-én ismét egy olyan kiállítás nyílt a büki művelődési központban, aminek látványa melegséggel tölti el a látogatók szívét. Búzás Tünde a büki óvoda és iskola logopédusa hozott ízelítőt festői vénájából. A kiállítást Boros Rudolfné nyitotta meg egy Kosztolányi idézettel. Játszótársam, mond akarsz-e lenni? Ahogy Kosztolányi, úgy Búzás Tünde is szeret játszani. Szakmájából adódóan szeret játszani a gyerekekkel, hiszen óvoda pedagógus, gyógypedagógus. Szeret játszani, hiszen művészetterapeuta. És szeret játszani a színekkel, az ecsettel, az álmokkal, hiszen fest. Búzás Tünde egy olyan színes kiállítást hozott Bükre, amelyet ritkán lát az érdeklődő közönség. Sok  mindent kipróbált, mielőtt belemerült a festészetbe. Papírmasé, szobrászkodás, kerámia készítés, bútorfestészet után vagy másfél évvel ezelőtt gondolt egyet Buzás Tünde, és kipróbálta magát a festészetben. Saját elmondása szerint megtalálta az önkifejezését a színek világában. Képei elsősorban azt a színes lelki világot tükrözik, ami Tünde valódi énjét sugározza. Azt a gyermeki belsőt, amit mindenki megtapasztalhat, aki beszél Tündével akár csak két mondatot. Képeiben viszont láthatjuk saját gyermekkorunkat. Olyan emlékekből építkezik, ami bármelyikünk gyermekkorában előfordult. Nagy hatással volt rá Paul Klee munkássága, Hundertwasser, Picasso, Marc Chagall művei. Termékeny volt ez a másfél év, hiszen a festmények megtöltötték a Művelődési Központ  egyik galériáját. Ez alatt a röpke másfél év alatt nagyon sokan megismerték és megszerették Búzás Tünde műveit Amerikától Kínáig. Köszönhető ez a közösségi médiának, aminek ezek szerint vannak hasznos oldalai is. A facebookon keresztül már több képe új gazdára talált. A képeket nagyon sokan látták, többek között egy Németországban élő festőnő, aki megkereste Tündét, hogy részt venne-e egy „Outsider Art” kiállításon New Yorkban. Ennek apropóján 2017-ben Búzás Tünde 4 képe elindul a tengeren túlra a világhír felé. Itt nem csak kiállítják a meghívott képeket, hanem egy aukción meg is vásárolhatók. Mint ahogy Tünde összes képe megvásárolható. Sajnos a büki kiállítás december 14-én bezárta kapuit, de máshol, máskor, akár New Yorkban vagy Pekingben, vagy talán még egyszer Bükön is megtekinthetők.

 

 

Szerző: Nika Róbert

Kapcsolódó galéria:
Vissza a kategória oldalra

» Március 15-ei ünnepi megemlékezés | 2024. 03. 06.

» 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 67. ÉVFORDULÓJA (2023. október 23. 14.00) | 2023. 10. 20.

» 15. Gyógy-Bor Napok - Büki Gasztrofesztivál | 2023. 07. 17.

» Lakossági fórum HÉSZ módosítás témában | 2023. 04. 04.

» Büki Közös Önkormányzati Hivatal ügyfélfogadása 2022. október 15-én | 2022. 10. 13.

» Lakossági kérdőív Bük Város Integrált Településfejlesztési Stratégiájáról | 2022. 03. 09.

» Archívum

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja Önt, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

» TOVÁBBI HÍREK A FÜRDŐRŐL
Büki időjárás
booked.net
» Részletes időjárás
Valuta árfolyamok
» További árfolyamok Befektetési lehetőségek Büki közvilágítás hiba bejelentéseA nők társadalmi elfogadottságának elősegítése a répcementi turizmusban (EFOP-1.2.9-17-2017-00038)
Hirdetés
E-Ügyintézés