Menu
Eseménynaptár
« »
» Aktuális események  
Hirdetés

Asszonyfarsang 2016

Január 29-én ismét letették egy estére a büki és környékbeli hölgyek a főzőkanalat, kötényt és átadták magukat a zavartalan szórakozásnak. Volt paródia, tánc, férfi show, Spontán zene és sztárvendég.

 

Több mint 35 éve hagyományosan, férfimentesen báloznak a hölgyek. A közel 500 hölgy idén is a büki sportcsarnokban kapott helyet. Tóth Tamás a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár igazgatója köszöntötte a mulatni vágyó gyengébbik nemet. Rövid beszédében elmondta, hogy megint rekordot döntöttek a bükiek, mind a látogatók számában, mind a tombolatárgyak mennyiségében, hiszen több mint 100 tombolatárgy felajánlás érkezett a rendezvény szervezőjéhez. A 2016 – os asszonyfarsangot is Giczi Ildikó szervezte, a művelődési ház és a könyvtár dolgozóinak a segítségével. Az esten még besegített konferálásban és a tombola húzás levezetésében Barasics Edina is.

 

Első fellépő a Mosoly Táncklub volt, akik tevékenységükhöz híven táncoltak, de a csapat néhány tagja idén is hozott két vidám jelenetet.

 

Őket a büki lányok – asszonyokból verbuválódott csapat követte, szintén egy vidám jelenettel, mely a Hókefélke történetét mesélte el.

 

Ezt követően a másik nem vette át a szerepet a színpadon. Több éve visszatérő fellépők a hegyfalui néptánccsoport egy fiú csapata. Idén a Best five nevű formáció szórakoztatta a hölgyeket nem nélkülözve műsorukból a táncot és az erotikát.

 

A fiúkat követően egy újabb, nem mindennapi produkciót láthattak a hölgyek. A büki meg nem rendezett tehetségkutató versenyen majdnem első helyezést elért

Ano és Rex, két bevállalós apuka ötletes, szintén egy kis erotikával megtűzdelt zenés show - ját. Tóth Tamás a felvezetőjében azt mondta róluk, hogy a Best Five csapatához képest, ők egy másik dimenzió.

 

A produkciókat követően, kicsit kiengedve a gőzt, a tánc vette át a szerepet a színpaddal szemben kialakított placcon. Ehhez a Spontán zenekar szolgáltatta a zenét.

 

A szervezők idén is nagyon jól eltitkolták a sztárvendég kilétét. Egészen a színpadra lépésükig senki nem tudta a teremben, hogy kik is lesznek ők. A felvezető hangulatról a DJ gondoskodott, közben a színpad előtt mindenki csak azt kérdezgette egymástól, hogy ki is ő? Aztán mikor megérkezett a Happy Gang két énekese, a lányok – asszonyok hangos sikítással, tapssal köszöntötték őket. A közel egy órás koncert után került sor a több mint 100 tombolatárgy kisorsolására. A Happy Gang tagjai annyira jól érezték magukat, hogy maradtak, és Cory maga húzta ki azt a nyerő számot, amivel egy szerencsés megnyerhette a csuklóján hordott kendőt. Ezt követően a hölgyek hajnalig ropták a táncot.

 

Szerző: Barasics Edina

Kapcsolódó galéria:
Vissza a kategória oldalra

» Március 15-ei ünnepi megemlékezés | 2024. 03. 06.

» 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 67. ÉVFORDULÓJA (2023. október 23. 14.00) | 2023. 10. 20.

» 15. Gyógy-Bor Napok - Büki Gasztrofesztivál | 2023. 07. 17.

» Lakossági fórum HÉSZ módosítás témában | 2023. 04. 04.

» Büki Közös Önkormányzati Hivatal ügyfélfogadása 2022. október 15-én | 2022. 10. 13.

» Lakossági kérdőív Bük Város Integrált Településfejlesztési Stratégiájáról | 2022. 03. 09.

» Archívum

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja Önt, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

» TOVÁBBI HÍREK A FÜRDŐRŐL
Büki időjárás
booked.net
» Részletes időjárás
Valuta árfolyamok
» További árfolyamok Befektetési lehetőségek Büki közvilágítás hiba bejelentéseA nők társadalmi elfogadottságának elősegítése a répcementi turizmusban (EFOP-1.2.9-17-2017-00038)
Hirdetés
E-Ügyintézés