Menu
Eseménynaptár
« »
» Aktuális események  
Hirdetés

ARATÓ ÜNNEP - HAGYOMÁNYOS KÉZI ARATÁS

Július az aratás hónapja. Idén 24. alkalommal került megrendezésre Bükön a kézi aratás ünnepe. Az ökumenikus istentisztelet után hintóval érkeztek a résztvevők a fürdőparkolóban felállított rendezvénysátorhoz, ahol Tóth Tamás, a művelődési központ vezetője, és Németh Sándor, Bük város polgármestere köszöntötte a résztvevőket. A köszöntő után kedves gesztusként minden aratóbanda képviselője emléklapot és a város borát kapta. Aratócsapat általában 6-8 főből áll, akik tetszőleges munkamegosztásban végzik az aratást. Nagygeresd, Nagytétény, Őrimagyarósd, Répcelak, Soroksár, Törökbálint, Vitnyéd és Bük arató brigádja mellett idén megjelent egy lelkes ifjú csapat a  hegyfalui Háncs Néptáncegyüttes fiataljai  is kaszát ragadtak., mellyel üde színfoltot vittek az arató bemutatóba. A helyi csapatnál is új arcokat láthattunk. Az idei évben is Boda Dezsőné volt a büki arató banda vezetője. Mint elmondta az idei évben az utolsó pillanatban három fiatal is beállt segíteni. De kell is a segítség az egyre idősödő csapatnak. A bükiek teljesítményén nem látszott a kor, mert az idén is ők lettek az elsők, a kijelölt területen a leggyorsabban ők aratták le a búzát. Boda Dezsőnétől azt is megtudtuk, hogy az idei évben nagyon szép volt a búza, kemény volt a szára, így jó volt aratni

Az aratás befejezésekor búzakalászokból kötött aratókoszorút szoktak vinni a terület gazdájának, jelezve ezzel is az aratás befejezését. A hagyományokhoz híven a város polgármestere koszorút kapott a büki aratóbandától.  Németh Sándor polgármester úr pálinkával kínálta a munkában megfáradt aratókat.  Az eseményt rengeteg érdeklődő kísérte figyelemmel. Nem hiányozhatott a csapatoknál kis kosárban a pogácsa, s az aratás végén néhány csapat táncra is perdült a frissen learatott búzatábla szélén. A legvidámabb csapat Törökbálintról érkezett, őket elkísérte a csapat szaxofonos hangulat felelőse is.

Közben a rendezvénytéren a polgármesteri hivatal munkatársai megvendégelték a rendezvény résztvevőit.  A rendezvény sátorban  először a vitnyédi  hagyományőrző együttes műsorát láthatta a közönség, akiket a Besh o droM együttes követett. Az est zárásaként a bálba a Spontán zenekar szolgáltatta a talpalávalót .

 


Kapcsolódó galéria:
Vissza a kategória oldalra

» Március 15-ei ünnepi megemlékezés | 2024. 03. 06.

» 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 67. ÉVFORDULÓJA (2023. október 23. 14.00) | 2023. 10. 20.

» 15. Gyógy-Bor Napok - Büki Gasztrofesztivál | 2023. 07. 17.

» Lakossági fórum HÉSZ módosítás témában | 2023. 04. 04.

» Büki Közös Önkormányzati Hivatal ügyfélfogadása 2022. október 15-én | 2022. 10. 13.

» Lakossági kérdőív Bük Város Integrált Településfejlesztési Stratégiájáról | 2022. 03. 09.

» Archívum

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja Önt, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

» TOVÁBBI HÍREK A FÜRDŐRŐL
Büki időjárás
booked.net
» Részletes időjárás
Valuta árfolyamok
» További árfolyamok Befektetési lehetőségek Büki közvilágítás hiba bejelentéseA nők társadalmi elfogadottságának elősegítése a répcementi turizmusban (EFOP-1.2.9-17-2017-00038)
Hirdetés
E-Ügyintézés