Menu
Eseménynaptár
« »
» Aktuális események  
Hirdetés

"A forradalom napját a nemzet nyilvánította ünnepnappá" - városi megemlékezés március 15-én

Népes tömeg gyűlt össze Bükön, a templomparkban található '48-as emlékműnél március 15-én.  

Dr. Tóth Ágnes jegyző mondott beszédet a nemzeti ünnepen. Megemlékezett az 1848-49-es eseményekről, felidézte a forradalom és szabadságharc legégetőbb pillanatait. 

Szónoklatában kiemelte: a szabadságharc Világosnál elbukott, és mégis ünnepeljük az elbukott szabadságharc kezdetét jelentő forradalmat, azon országok közül egyedüliként, ahol 1848-ban forradalom tört ki. De miért olyan fontos ünnep ez nekünk? - tette fel a költői kérdést, majd meg is válaszolta: azért, mert a forradalom napját a nemzet törvény nélkül is ünnepnappá nyilvánította, megemlékezett az összefogás, a kitartás és a tenni akarás nagyszerűségének napjáról. Hozzátette: a 2011-ben elfogadott magyar alaptörvény záró sorai az 1848-as 12 pont felvezetését ismétlik meg: legyen béke, szabadság és egyetértés.

A jegyző beszéde után az Orfeum Vándorszínpad színészei Föltámadott a tenger címmel adtak ünnepi műsort a megemlékezőknek. Előadták többek között a Nemzeti dal megzenésített változatát és egyik legszebb magyar népdalunkat, a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt is. 

Az ünnepség koszorúzással zárult. A város vezetői nevében dr. Németh Sándor polgármester, Baranyai Róbert alpolgármester és Dr. Tóth Ágnes jegyző helyezett el koszorút az emlékműnél. A gyógyfürdő nevében Boros László Attila vezérigazgató hajtott fejet a hősök előtt. Emellett számos helyi egyesület, intézmény képviseltette magát, és emlékezett meg egy-egy koszorúval az  1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójáról. 

A Szombathelyi 11-es Huszár Hagyományőrző Egyesület közreműködésével díszőrség állt az emlékmű mellett.

 

 

Szerző: vdk

Kapcsolódó galéria:
Vissza a kategória oldalra

» Március 15-ei ünnepi megemlékezés | 2024. 03. 06.

» 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 67. ÉVFORDULÓJA (2023. október 23. 14.00) | 2023. 10. 20.

» 15. Gyógy-Bor Napok - Büki Gasztrofesztivál | 2023. 07. 17.

» Lakossági fórum HÉSZ módosítás témában | 2023. 04. 04.

» Büki Közös Önkormányzati Hivatal ügyfélfogadása 2022. október 15-én | 2022. 10. 13.

» Lakossági kérdőív Bük Város Integrált Településfejlesztési Stratégiájáról | 2022. 03. 09.

» Archívum

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja Önt, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

» TOVÁBBI HÍREK A FÜRDŐRŐL
Büki időjárás
booked.net
» Részletes időjárás
Valuta árfolyamok
» További árfolyamok Befektetési lehetőségek Büki közvilágítás hiba bejelentéseA nők társadalmi elfogadottságának elősegítése a répcementi turizmusban (EFOP-1.2.9-17-2017-00038)
Hirdetés
E-Ügyintézés