Menu
Eseménynaptár
« »
» Aktuális események  
Hirdetés

ÜNNEPI TESTÜLETI ÜLÉS ÉS ORGANIKUS PONT AVATÓ

Augusztus 20-án Bük Város Képviselő-testülete ünnepi önkormányzati ülést tartott. Németh Sándor polgármester a testületi szabályzatnak megfelelően először megállapította a határozatképességet, majd felkérte Eperjes Károly Kossuth- és Jászai díjas művész ünnepi beszédének megtartására.

Eperjes Károly a tőle megszokott módon egy formabontó beszédet mondott, mely történelmi eseményeket világított meg újszerű formában. A Hídember főszereplőjeként a forgatás előtt két évig tanulmányozta Széchenyi életét. A közönség számára talán ezek után az a gondolatsor volt legmeglepőbb, hogy ő nem Széchenyi Istvánt tartja a „legnagyobb magyarnak”, hanem az államalapító Szent István királyt. Ritkán vállal ünnepi beszédeket, de a augusztus 20-án két helyen is szerepel.

Ifjabb Baranyai Lajos hegedűművész immár sokadjára varázsolta el a büki közönséget játékával.

Bük város legmagasabb elismerését, díszpolgárságot kapott néhai Szanyi Józsefné, a fürdő vezetőjeként elévülhetetlen érdemeket szerzett a létrehozásában, munkájában.

Simon Réka evangélikus lelkész és Behr Ferenc esperes szentelte meg, áldotta meg az új kenyeret, melyből a résztvevők is kaptak egy kis kóstolót.

Ezt követően a polgármester úr meghívására az ünnepség a Kneipp Parkban folytatódott, ahol Nagy Csaba művész köztéri alkotását avatták fel.  Bár Nagy Csaba nem tudott részt venni az avatón, de a művész egyik barátja felolvasta az üzenetét. A mű a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, Bük Város Önkormányzata beruházásban készült el. A Keltike együttes műsora után a nemzeti színű szalagot Németh Sándor polgármester és Baranyai Róbert alpolgármester vágta át.

Az ünnepséget követően többen is kipróbálták az Organikus pontban elhelyezett gömb alakú ülőkéket. Az előző napok tapasztalata alapján a Kneipp parkban nagyon népszerű lett ez a köztéri alkotás.

 

 

Szerző: v.

Kapcsolódó galéria:
Vissza a kategória oldalra

» Büki Iparos Bál 2024 | 2024. 01. 09.

» Adventi hét Bükfürdőn a Termál téren december 15-16. és 18-21. között | 2023. 12. 11.

» Gyereknap Bükfürdőn 2023. május 28-án! | 2023. 05. 22.

» Tisztítsuk meg együtt a várost! | 2023. 03. 22.

» Kincstári ügyintézés helyben | 2022. 11. 07.

» Népszámlálás 2022 | 2022. 10. 11.

» Archívum

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja Önt, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

» TOVÁBBI HÍREK A FÜRDŐRŐL
Büki időjárás
booked.net
» Részletes időjárás
Valuta árfolyamok
» További árfolyamok Befektetési lehetőségek Büki közvilágítás hiba bejelentéseA nők társadalmi elfogadottságának elősegítése a répcementi turizmusban (EFOP-1.2.9-17-2017-00038)
Hirdetés
E-Ügyintézés