Menu
Eseménynaptár
« »
» Aktuális események  
Hirdetés

Nyugdíjas közalkalmazottak köszöntése

Bükön már hagyomány, hogy karácsonyt megelőzően az önkormányzat egy évzáró rendezvényre hívja a nyugdíjas közalkalmazottakat, köztisztviselőket. Tóth Tamás intézményvezető köszöntőjét követően a Csodaország Óvoda Lila csoportjának óvodásai mutatták be műsorukat.

                       „Jaj, de szép a karácsonyfa, ragyog rajta a sok gyertya – énekelték a gyerekek a színpad mellett felállított hatalmas karácsonyfa mellett.

Az óvodások szereplését követően dr. Németh Sándor polgármester köszöntötte a vendégeket, majd tájékoztatót adott a város 2017-es évéről.  Átlagos év volt a 2017-es az önkormányzatnál, amely a magyar átlagnál kiegyenlítettebb gazdálkodást tudott folytatni. A város polgármestere részletezte  az idei változásokat, eredményeket. Önálló bölcsődei csoportot hoztak létre, megnyílt a kormányablak. Bár már nem az önkormányzat az iskola fenntartója, de itt is történtek beruházások. Kivitelező híján nem indult még el az idősek szociális intézményének rekonstrukciója. Pályázat segítségével folyik a bükfürdői csapadékvíz elvezetés kiépítése, indul a bükfürdői városrész központ megújítása. Folytatódik a fürdőn belül egy másfél milliárdos beruházás. Közel száz milliós támogatással megújul a Városháza melletti park, a Torkos sor. Területeket vásárolt az önkormányzat az ipari park létrehozásához. Tervezik az alsóbüki kerékpárút rekonstrukcióját, a Közút pedig a városi átkelési szakaszon a Kossuth, Petőfi utca újra aszfaltozását. Még több pályázatot is beadott az önkormányzat, melyek eredményeiről folyamatosan tájékoztatják majd a lakosságot.   Végül áldott karácsonyt és boldog új évet kívánt a nyugdíjasoknak Dr. Németh Sándor.

Ezt követően az Orfeum Vándorszínpad szórakoztatta a vendégeket.

 

 

Szerző: varga

Kapcsolódó galéria:
Vissza a kategória oldalra

» Büki Iparos Bál 2024 | 2024. 01. 09.

» Adventi hét Bükfürdőn a Termál téren december 15-16. és 18-21. között | 2023. 12. 11.

» Gyereknap Bükfürdőn 2023. május 28-án! | 2023. 05. 22.

» Tisztítsuk meg együtt a várost! | 2023. 03. 22.

» Kincstári ügyintézés helyben | 2022. 11. 07.

» Népszámlálás 2022 | 2022. 10. 11.

» Archívum

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja Önt, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

» TOVÁBBI HÍREK A FÜRDŐRŐL
Büki időjárás
booked.net
» Részletes időjárás
Valuta árfolyamok
» További árfolyamok Befektetési lehetőségek Büki közvilágítás hiba bejelentéseA nők társadalmi elfogadottságának elősegítése a répcementi turizmusban (EFOP-1.2.9-17-2017-00038)
Hirdetés
E-Ügyintézés