Menu
Eseménynaptár
« »
» Aktuális események  
Hirdetés

A büki ovisok Sopronban

ISMERD MEG A VÍZMŰVESEKET! Nyílt nap a Soproni Vízmű Zrt. központi telephelyén (Sopron, Bartók Béla u. 42.) a Víz Világnapján, március 22-én, szerdán.

Három csoport  - a Kukori, Katica és a Micimackó csoportok óvodapedagógusai lelkesen fogadták a meghívást és bejelentkeztek, hogy a gyermekekkel együtt részt veszünk a programon. Már az elmúlt napokban minden csoportban „A víz Kincs” mottó mentén nagyon sok ismeret került felszínre a foglalkozások keretében. Az óvodapedagógusok sok-sok ötlettel igyekeztek a gyermekek érdeklődését felkelteni és fenntartani e téma körbe járása céljából. A kicsik is tudják, hogy víz nélkül nem élhetünk, vízre minden élőlénynek szüksége van. Nagyon kell vigyáznunk a bennünket körülvevő környezetre, a folyók, tavak vízére, a vízre.

A Vízmű vezetői, dolgozói remekül felkészültek ezen a napon, sok-sok óvodás általános iskolás és középiskolás fogadására. Közel két ezren fordultunk meg a telephelyen. Már az állomáson fogadott bennünket Csóka Gábor és Kerekes Zsolt, a Vízmű munkatársai, és kísértek bennünket a központba. Általuk betekintést nyerhettünk a társaság, az ott dolgozók mindennapjaiba. A kb. másfél órás időtartamú program során bejárhattuk a telephely különböző állomásait, ahol ízelítőt kaphattunk tevékenységeik fő folyamataiból, mint pl. a különböző gépek, traktorok, daruk, szivattyúk, vízvezeték kereső műszerek, különböző nagyságú robotok működését figyelhettük meg, különböző vastagságú csöveket nézhettünk meg. Sőt fel is ülhettek egyenként a darura, mely a homokot emelte egyik helyről a másikra, bebújhattak a közel 1 méter átmérőjű kerámia csőbe, stb. A gyerekek kirakhatták és összeállíthatták az összevágott képeket, mely a szennyvíz a lakásból csőrendszeren keresztül történő eljutását mutatta a szennyvíztisztítóhoz. A közel másfél, két órás program végén vendégül láttak mindnyájunkat pogácsára és egy pohár friss, tiszta vízre.

A gyerekek sok-sok ismerettel, élménnyel gazdagodtak, melyet felidéztek és a játékukban is megjelent a következő napokban, valamint szüleiknek is elmesélték.

Nagyon köszönjük a Vízmű Igazgatójának, és minden dolgozójának a kitűnő szerevezést, összmunkát, amely által bepillantást nyerhettünk a Vízmű mindennapjaiba!

Pócza M. Gabriella int. vez.

 

 


Kapcsolódó galéria:
Vissza a kategória oldalra

» 2024. április 24-én szakaszosan áramszünet várható a Búzavirág soron és a Termál körúton | 2024. 04. 03.

» KSH önkéntes adatfelvétel | 2024. 03. 26.

» Szerves trágya kijuttatása | 2024. 02. 22.

» KSH felmérés Bük településen | 2024. 02. 02.

» Zöldudvarban fogadható hulladékok napi/éves kvótája | 2024. 01. 12.

» Közösség tájékoztató előadás 2023.12.19 -én a lakosság számára megnyílt napelemes pályázati lehetőségről | 2023. 12. 15.

» Archívum

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja Önt, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

» TOVÁBBI HÍREK A FÜRDŐRŐL
Büki időjárás
booked.net
» Részletes időjárás
Valuta árfolyamok
» További árfolyamok Befektetési lehetőségek Büki közvilágítás hiba bejelentéseA nők társadalmi elfogadottságának elősegítése a répcementi turizmusban (EFOP-1.2.9-17-2017-00038)
Hirdetés
E-Ügyintézés