Asztalitenisz Szakosztály

Az asztalitenisz sport már a II. világháború előtt közkedvelt volt. Szakosztállyá 1949-ben alakult. 1953-ban már járási csapatbajnokságot nyertek, s 1956-ig egyéni versenyben is kimagasló eredmények születtek. 1964-ig mind a megyei bajnokságokon, mind a falusi spartakiádokon szép sikereket értek el a versenyzők. 1969-ben 3., 1971-ben pedig első helyezést ért el a csapat a megyei bajnokságon. 1973-tól női csapat is képviselte a községet a megyei csapatbajnokságokon. 1975-76-ban a szakosztály megszűnt, s 1993-ig a pingpong-élet a tömegsport szintjén folytatódott.

Kézilabda Szakosztály

Bükön a kézilabda már 1964 óta szerepel a településen élők mindennapjaiban. Jelenlegi szakosztály 1994-ben alakult és 1996-ban érte el megyei bajnokság megnyerésével, az NB II-ben való részvételi jogot, ahol jelenleg is stabil csapatnak számít! Eddigi legnagyobb sikerét a 2007-2008as bajnokságban szerzett második helyezésével szerezte a csapat! Ezt mindenképp jelentős sikernek könyvelhetjük el hiszen Büknél nagyobb városok szerepelnek a bajnokságban.

További információk: http://www.bukitk.hu/hu/Szakosztalyok/reszletek/kezilabda_szakosztaly_3183/ 

Kosárlabda Szakosztály

Szakosztály alapítási ideje 1997.

Helyi fiatalok szervezésének köszönhetően alakult meg a kosárlabda ágazat. A fő cél a kezdetetek óta a mai napig: sportlehetőséget biztosítani a helyi és a környékbeli fiatalok számára.
Rendszeres részt veszünk a megyei bajnokságban (www.vasikosar.hu).
Jelentős esemény 2007-ben a 10 éves évfordulón vendégül láttuk egy gála mérkőzés keretén belül a BC Körmend NBI-es kosárlabda csapatát. Aktualitások, mérkőzések, eredmények, játékosok megtalálhatók: btk.twinit.hu oldalon.
Edzéseinkre szeretettel várjuk a kosárlabda szerető sportbarátokat.

Hajrá Bük!

 

Labdarúgó Szakosztály

A legnépszerűbb sportág egyidős a büki sportkörrel, s felvirágzása 1924-ben kezdődött. 1926-29 között két csapat is működött, 1931-től dicsőséges időszak következett a szakosztály életében. 1939-42 között a labdarúgás némileg visszaesett, de 1942-ben a fiatalokból alakult leventecsapat már a környék csapataival szemben többnyire győztesen került ki a küzdelemből, sőt 1943-ban már a járási leventebajnokságot is megnyerték. A háború szele szétsodorta őket, de 1945-ben egy teljesen új csapat már megnyerte a megyei tornát, s az 1946-47-es megyei II. osztályú csapatbajnokságon 6. helyet szerzett. Pályájuk töretlenül ívelt felfele, s 1975-től 1982-ig a megyei I. osztályban szerepeltek.

 

Sakk Szakosztály

A sakkozás Bükön a II. világháború után terjedt el. 1953-ban már megnyerték a járási csapatbajnokságot, s 1954-ben a megyei I. osztályú csapatbajnokságon a 4. helyet, majd 1955-ben a 3. helyet szerezték meg. 1957-1959 között a versenyszerű sakkozás szünetelt. De az 1959-ben felállt csapat megnyerve a járási, megyei szpartakiádot már az országos szpartakiádra is felkerült. Az akkor még szakkörszerűen működő csapat 1973-ban megszűnt, majd 1985-ben újjáéledt. Megrendezték a községi sakkbajnokságot, s elindult a "Kúria kupa" meghívásos sakkverseny. 1993-ban a legjobb csepregi sakkozók bevonásával megalakult a sportkör sakk szakosztálya, mely ugyanebben az évben már benevezett a megyei sakkbajnokságra, ahol a 7. helyet érték el.

Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága és különleges Medical Wellness Centruma várja Önt, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást nyújt. A 14 hektáron fekvő fürdő igazi fürdőkomplexum, 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni, fürdőzni vágyókat.

» TOVÁBBI HÍREK A FÜRDŐRŐL
Szolgáltatók
Büki időjárás
MA 07.26.
Holnap 07.27.
H.Után 07.28.
» Részletes időjárás
Valuta árfolyamok
» További árfolyamok Befektetési lehetőségek
Hírlevél
Amennyiben szeretne naprakész lenni városunk mindennapjaiból, iratkozzon fel hírlevelünkre az alábbi űrlap segítségével.
Szavazás
A legutóbbi szavazás eredménye:

Hogy tetszik Önnek a megújult Bük.hu?



Eredmények
Bük város a Facebook-on